Orbán szerint már túl vannak a vitán

Vágólapra másolva!
Azért nem akar vitázni a miniszterelnök-jelöltekkel, mert az elmúlt négy évben minden vitát lefolytattak az ország nyilvánossága előtt.
Vágólapra másolva!

Visszaszereztük az országot a magyaroknak - így értékelte kormánya munkáját Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az M1 Az este című műsorában.

Orbán szerint még sok a tennivaló: az oktatásban például nincs ok elégedettségre, mert bár helyes, hogy ma már állami felügyelet alatt van az ágazat, de meg kell állítani a diákok teljesítményének gyengülését. "Ha nem leszünk Európa egyik legokosabb népe, akkor nem leszünk versenyképesek sem" - fogalmazott a miniszterelnök.

Szerinte az egészségügyben meg kell erősíteni a háziorvosi rendszert, mert a háziorvosok nem kapnak elegendő fizetést, nincs elegendő műszerük és képzésük sem.

Összegzése szerint ma már átláthatóbb, biztonságosabb a magyarok élete, mint négy éve. A kormányfőt az esetleges miniszterelnök-jelölti vitáról azt mondta, hogy az elmúlt négy évben minden vitát lefolytattak az ország nyilvánossága előtt. Ráadásul az emberek láthatták, milyen az élet, ha a szocialisták kormányoznak, és milyen, ha a Fidesz-KDNP van kormányon, vagyis minden információ a választók rendelkezésére áll - mondta.