A baloldalnak gyanús az okmányirodák választási nyitva tartása

Vágólapra másolva!
Attól tartanak, a kettős állampolgárok tömegesen veszik fel aznap lakcímkártyájukat, hogy szavazzanak.
Vágólapra másolva!

Az ötpárti ellenzéki szövetség szerint választási csalásokra ad lehetőséget, hogy a választás napján is nyitva tartanak az okmányirodák. Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerint a listás szavazatukat otthonról leadó kettős állampolgárok tömegesen jelentkezhetnek be magyarországi lakcímre, akár úgy is, hogy lakcímkártyájukat csak a választás napján veszik át, és így a többi határon túlival ellentétben egyéni körzetben is szavaznak.

A politikus hangsúlyozta, hogy fiktív lakcímre bejelentkezni bűncselekmény, felszólította a kormányt, hogy ne tartsa nyitva az okmányirodákat április 6-án, az önkormányzatokat pedig arra, hogy adjanak tájékoztatást arról, hány határon túli magyar jelentkezett be az utóbbi időben a körzetbe. A baloldali ellenzék két egyéni választókerületben is tájékoztatást kért arról, hány határon túli jelentkezett be az elmúlt időszakban ottani lakcímre, de az egyikben semmilyen választ nem kaptak, a másikban pedig elutasították a kérést, mondta Szigetvári.

A jogszabályokba decemberben került be az a lehetőség, hogy a magyarországi állandó lakóhellyel nem rendelkező kettős állampolgárok a választási eljárás alatt bejelentkezhetnek magyar lakcímre, és így egyéni választókerületben is voksolhatnak, emlékeztetett Szigetvári Viktor.