Orbán rendkívüli húzása: átváltozik pártvezérré

politikai nagygyűlés mezőkövesden, fidesz, orbán viktor
Vágólapra másolva!
Politikai fórumokat tart a kampány utolsó hetében Orbán Viktor, egy nappal a választás előtt például Debrecenben mond beszédet. Eddig hasonló rendezvényei nem voltak, rendszerint kormányfőként vett részt avatóünnepségeken.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor részvételével tartanak politikai nagygyűlést szerda délután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkövesden – olvasható a körzet fideszes jelöltjének, Tállai Andrásnak a honlapján. A rendezvényen a kormányfő beszédet is mond.

Politikai nagygyűlés Mezőkövesden Forrás: Tallaiandras.fidesz.hu

Az elmúlt hetekben Orbánnak ehhez hasonló fóruma nem volt, kizárólag kormányfőként vett részt különböző avatásokon, megnyitóünnepségeken. Néhány esetben előfordult, hogy a megnyitók után rögtönzött politikai beszédet is tartott, ezeket azonban nem hirdették meg előre. Pécsen például egy székre állva arra kérte az embereket, hogy ne osszák meg az egyéni jelöltre és a listára adható szavazatukat.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan az Origóval azt közölte: Orbán a hét többi napján más városokban is találkozik a választókkal, ezekről előzetesen tájékoztatják majd a sajtót. A tervek szerint egy nappal a parlamenti választás előtt, április 5-én délután, Debrecenben lesz az utolsó nagygyűlés – írta Havasi.

A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkáraként dolgozó Tállai kérdésünkre nem tudta megmondani, hogy miért Mezőkövesdre esett a Fidesz stábjának a választása. „Nem vettem részt a döntéshozatalban, a szempontokat nem ismerem” – mondta. Hozzátette: várják a miniszterelnököt, örülnek neki.