Vágólapra másolva!
Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint Tóásó Előd már öt éve van börtönben, pedig a bolíviai törvények szerint is két éve szabadon kellett volna bocsátani, ha az alapvető emberi jogokat Bolívia tiszteletben tartaná.
Vágólapra másolva!

A bolíviai törvények szerint is már két éve szabadon kellett volna bocsátani Tóásó Elődöt, ezért a magyar kormány követeli, hogy a férfi szabadlábon védekezhessen - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn.

Az államtitkár kiemelte: már öt éve van börtönben Tóásó Előd, pedig a bolíviai törvények szerint is két éve szabadon kellett volna bocsátani, ha az alapvető emberi jogokat Bolívia tiszteletben tartaná.

A magyar kormány elvárja, hogy tegyék lehetővé: Tóásó Előd szabadlábon védekezhessen, hiszen erre már két éve jogosult lenne - mutatott rá. Hozzátette: "az ember igazságérzete szintén ezt követeli".

Németh Zsolt emlékeztetett: az ügyben korábban eljáró főügyész márciusban politikai menedékjogért folyamodott Brazíliában, és világossá tette, hogy Tóásó Előd ügye az igazságszolgáltatás szempontjából nem tekinthető objektíven, függetlenként kezelt ügynek, hanem politikai megrendelésre szállít a bolíviai igazságszolgáltatás információkat a vádlottak ellen. Ez a fordulat olyan figyelmeztetés, amelyet remélhetőleg Tóásó Előd javára fordíthatnak - vélekedett.

Az államtitkár azt is felidézte, hogy a közelmúltban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa határozatot fogadott el, amelyben ugyancsak Tóásó Előd emberi jogainak a tiszteletben tartására szólította fel Bolíviát. Ez lehetőséget adhat arra, hogy az ENSZ bolíviai irodája révén gyakoroljanak nyomást Tóásó Előd szabadon bocsátása érdekében.

Németh Zsolt beszélt arról is, hogy tavaly az Európai Parlament is határozatot fogadott el a bolíviai igazságszolgáltatás helyzetéről. Az a cél, hogy az EU a támogatásait - amelyeket például a bolíviai igazságszolgáltatás reformjára ad - függessze fel addig, amíg Bolívia nem teszi lehetővé, hogy Tóásó Előd szabadlábon védekezhessen és bizonyíthassa az igazát - közölte. Az Amerikai Államok Szövetségénél is felléptek az ügyben.

Az államtitkár hangsúlyozta: sok lépést tettek, és bár egyelőre áttörést nem sikerült elérni, Magyarország erőfeszítései remélhetőleg előbb-utóbb eredményre vezetnek.

Tóásó Előd az egyik túlélője a bolíviai kommandósok 2009. április 16-án végrehajtott akciójának, amelynek keretében a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására és a dél-amerikai ország erőszakos kettészakítására készülő terrorista sejten. A rajtaütésben életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa-Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok akkor Tóásó Előd mellett őrizetbe vették a másik túlélőt, a bolíviai-horvát Mario Tadicot is, ők az ügy további 36 vádlottjával együtt azóta is vizsgálati fogságban vannak.

A Tóásóról szóló cikkeinket itt olvashatja el.