Az ajtaja nem áll nyitva sem a fideszes, sem az MSZP-s politikusok előtt. A Jobbiknak is odavágva azt mondja, hogy a következő négy évben vagy az LMP ellenőrzi a hatalmat, vagy senki, de azt is elismeri, hogy a pártot a választások után gyorsan ki kell gyógyítani a gyermekbetegségeiből, hogy hosszú távon életben maradjon. Interjú Schiffer Andrással, az LMP társelnökével.

Kigyűjtöttem néhány kifejezést a két legutóbbi interjújából. Polgári jogi maskarába öltözve örökölni a diktatúra vagyontömegét, pártállami nómenklatúra, humanista igazság, eszkalálódás, identitás. Sejti, mire akarok kilyukadni?

Nem igazán. 

Arra, hogy amikor arról szól egy kampány, hogy rezsicsökkentés, facebookos jópofaságok és Orbán elzavarása, akkor van-e létjogosultsága egy ilyen kommunikációnak. 

Különböző dolgokról van szó szerintem. Amit az imént úgymond a fejemre olvasott, azt nyilván nem fogja óriásplakáton látni, és a tévék reggeli műsorában sem így beszélek. De azért egy interjú egy politikai lapban vagy egy portálon az nyilván kifejtősebb, mint a plakát. A másik, hogy ezzel együtt én azt látom, az egyik ok, amiért az LMP vonzóbb lett az elmúlt hónapokban, az az, hogy rettenetesen nagy a kontraszt a két régi tábor primitívre egyszerűsített szlogenjei és az LMP üzenetei között. 

Lehet szavazókat gyűjteni ennyire speciális üzenetekkel? Nemrég beszéltem egy közvélemény-kutatóval egy cikkemhez, ő azt mondta, hogy az LMP-re azok szavaznának, akiknek elegük van a két nagy pártból, de ezek az emberek nem kíváncsiak ideológiákra.

Amikor járjuk az országot most Szél Bernadettel, akkor pontosan ezzel az érzülettel számolunk. Arról beszélünk, hogyan lehet egy unokák nélküli összeszerelő ország helyébe egy megújuló Magyarországot álmodni. Egy olyan Magyarországot, ahol a miniszterelnök külföldön nem azzal házal, hogy mennyire olcsó és kiszolgáltatott a munkaerő, hanem azzal, hogy mennyire kreatív. Az LMP üzenetei nem speciálisak, legfeljebb az feltűnő, hogy mi nem nézzük hülyének az embereket.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Túl fognak tudni lépni középtávon az 5-6 százalék közötti billegésen?

Nagyon remélem, hogy ezen máris túl vagyunk. Nem azért vágtunk bele a pártalapításba, mert 5-6 százalékot akartam elérni. A Megújuló Magyarország programja ma egy választási program, de ebből 2018-ban kormányprogramot fogunk írni.

Kormányprogramot? 

Ez az ambíciónk. Ami a mi fejünkben van egy globalizációkritikus ökopártról, az nehezen egyeztethető össze a két blokk hatalomfelfogásával, ezért kisebbik koalíciós partnerként nem tudjuk érvényesíteni, de fontosnak tartjuk a küldetésünket annyira, hogy ebből valóság legyen. 

Amikor Vágó Gábor, Osztolykán Ágnes, Ertsey Katalin visszalépését említik önnek, akkor mindig az a válasza, hogy ezek pont azt mutatják, hogy az LMP nem olyan embereket gyűjtött maga köré, akiknek csak az Audi-kulcs a fontos. Az ebből adódó kérdés viszont az, hogy jó-e, ha egy kampány közeledtével kiderül, hogy nem profi politikusokat küldünk az Országgyűlésbe. 

Soha nem akarom, hogy eljussak oda, hogy létkérdés legyen, hogy politikai pályán maradok-e. Merem remélni, hogy az LMP ezt a különlegességét meg tudja őrizni most májustól is. A régi pártoknál azt a tipikus politikai karriert lehet látni, hogy gyakorlatilag életcéljuk, hogy politikusok legyenek. 

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

És ez miért baj? Olyan embert küldeni a parlamentbe, akinek az életcélja, hogy ezt csinálja? Most persze nyilván nem azokról beszélünk, akik a politikát eszközként tekintik a saját meggazdagodásukhoz. 

Erre megint két részletben tudok válaszolni. Nem akarok politikai zombivá válni, és nem akarok olyan pártot sem, amelyben zombik és droidok ücsörögnek. Nyugaton is vannak profi politikusi karrierek, de azokat megkapargatva azért csak arról van szó, hogy ők a diákszervezetben, nőszervezetben, szakszervezetben lettek valakik, és utána kapnak helyet a parlamentben. Nálunk kevés az ilyen, akinek van valami előzetesen felhalmozott közéleti hitele. Másfelől persze nem akarom megkerülni a kérdést. Erre mondom azt, hogy az elmúlt négy-öt év nálunk a párttá válás folyamata, ezen át kellett esnünk ugyanúgy, mint a többieknek.

Ez befejeződött?

Szerintem ez olyan, mint egy embernél az élethosszig tartó tanulás folyamata. Meg kell nézni, hogy a Fideszben, MDF-ben, SZDSZ-ben ezek a folyamatok mind megtörténtek '89 után, és a Jobbikban is a parlamentbe kerülés előtt lezajlott a nagyja. A mi pechünk az volt, hogy túl korán kerültünk be, és ezek a történetek a nyilvánosság előtt zajlottak le. Nem zombikat akarunk, de olyan emberek kellenek, akik önazonosnak érzik magukat a politikusi szereppel. Ami Osztolykánnál, Ertseynél, Vágónál kijött, az kijött jó néhány rendszerváltó politikusnál, Solt Ottíliánál vagy más MDF-es, SZDSZ-es politikusnál is annak idején. 

Ez a két párt pont el is tűnt azóta, úgyhogy ez nem biztos, hogy pozitív példa volt. 

Na de közben még kormányoztak is, kicsit több dobással később tűntek el. Akikről beszéltem, olyan emberek, akik tenni akartak valamit a hazájukért, de nem gondolták, hogy hosszú távon politikusok akarnak lenni. Ennyiben persze professzionalizálódnunk kell. Csak úgy tudunk hosszú távon meghatározó erővé válni, ha az élvonalban olyanok vannak, akiknek vannak politikai ambíciói. Ez viszont nem tévesztendő össze azzal, hogy droidokká válunk. 

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Korábbi interjúkban ön is elismerte, hogy a párt döntési mechanizmusainak kialakítása nem sikerült túl jól, sokszor önmagát bénítja. Ebben lesz változás? 

Ez egészen biztos. 2008 óta hurcolunk magunkkal egy olyan szerkezetet, ami a bázisdemokrácia teljes félreértésén alapul. A politikai mondanivaló megfogalmazásánál van helye a bázisdemokráciának, de mondjuk pénzügyi, szervezeti működtetési kérdésekben ez eléggé mókás. Nincsenek megoldva a hatékony irányítás kérdései, ezt rövidre kell zárni. 

A társelnökök nagyobb jogköröket kapnak? Schiffer András magához ragadja a hatalmat? 

Szó sincs róla. A probléma nem az volt, hogy nem nálunk volt a döntés, hanem, hogy nem voltak egyértelmű felelősségi szintek, csúszkáltak ezek a dolgok párton belül.

Csak mert közben a pártból kiváltak felől jöttek olyan hangok informálisan, hogy a szakadásban szerepe volt az ön vezetői módszereinek is. 

Nem kívánok arra a szintre lesüllyedni, hogy visszafele mocskolódjak. Nekem semmi szervezetirányítói funkcióm nem volt, a frakciót illetően sem voltak meg azok a jogosítványaim, amik lehet, hogy jobb lett volna, ha megvannak. 

Ön is mondta, hogy 2010-ben nagyon fiatal párt voltak. Most 2014-ben van olyan, amit másként ígérnek? Változott az LMP? 

Arculatban biztosan. Ha tartalmi üzenetekre kíváncsi valaki, akkor nem. Legfeljebb annyiból árnyalódtak, amennyire az egész politikai környezet is változott. Mi voltunk azok, akik a saját létünk kockáztatásával is bizonyítottuk, hogy van, ami nem eladó. Nekünk pontosan az az ajánlatunk a választóknak, hogy szükség van egy megbízható, hiteles ellenzéki pártra. Bármit a fejünkre olvashatnak mondjuk 2009-ből, semmi lényeges kérdésben nem állítjuk az ellenkezőjét. 

És a gyakorlati megvalósításban tudtak olyasmit csinálni, aminek az emlegetésével most be tudnak csábítani szavazókat? Mit mondanak arra, ha valaki azzal jön, hogy rátok szavaztam 2010-ben, de erőtlenek voltatok, nem tudtatok elérni semmit? 

Szembe kell nézni a képviseleti demokrácia természetével. A 2006–2010-es időszakban fideszesek azért zúgolódtak, mert nem tudták elérni, hogy Gyurcsány távozzon. Aki nincs kormányon, az szerény mértékben tud elérni dolgokat, hiába van akár 48 százaléka. Ez ilyen játék. Viszont számos kisebb kérdésben értünk el eredményt. A családi napközik megmentése, a családon belüli erőszak Btk.-ba emelése, a nemzetbiztonsági bizottság vizsgálatainál kötelező a képviselői vallomástétel kötelezővé tétele. Emellett számos átláthatósági szabályozás volt, amely LMP-s kezdeményezésre érvényesült. Az én felfogásom szerint egy ellenzéki pártnak két feladata van. Mutasson alternatívát, mutassa meg, hogyan csinálná másként. Kettő: legyen hiteles és következetes ellenőre a kormányoldalnak. Ezt a szerepet a következő négy évben vagy az LMP be tudja tölteni, vagy senki más. Mi voltunk azok, akik minden évben letettük az alternatív költségvetést, senki más. Komplett közpolitikai programokat írtunk. Felnyomtuk a fideszes földrablást. A trafikmutyit leleplező exfideszes Hadházy ma már LMP-s jelölt. A Közgép és Simicska nevét parlamenti vitában mi hoztuk be először. 

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Számolnak azzal a csapdahelyzettel, hogy májustól akár önökön is múlhat majd egy kétharmados szavazás, és óhatatlanul is elkönyvelik önöket valamelyik oldalra, ezzel pedig gyengül az egyik fő üzenetük, a két nagy párttól való távolságtartás? 

Eddig is minden kétharmados szavazásnál úgy mérlegeltük az álláspontunkat, mintha rajtunk múlna a törvény. Ebben rutinunk van. Lelkiismeretesen döntöttünk eddig is, nem okoz majd nehézséget ugyanez. Ha az LMP kellene a kétharmadhoz, a kiindulópontunk a jogbiztonság minimumának és a már megszerzett, de az elmúlt években elvett nyugdíjaknak a helyreállítása. 

A kérdés nem ez, hanem hogy mit kezdenek a szavazások utáni helyzettel.

Ha következesen járjuk az utunkat, és ezzel keresztezzük a kartellpártok számításait, az egyik majd úgyis Fidesz-csicskának nevez, fasisztabérencezik. A másik oldalon meg adott esetben tolni fogják, hogy kibújt a szög a zsákból, SZDSZ-kettő. Akik egymás bűneiből élnek 25 éve, azok így is-úgy is az üzlettársaikkal próbálnak bennünket kompromittálni, ezt már megszoktuk. De hát amikor Orbán kiviszi külföldre tárgyalni Kókát, hogy Gyurcsány-érdekeltségű cégért lobbizzon, akkor miről beszélünk? Mi továbbra is tesszük, amit a lelkiismeretünk diktál.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Van egyébként így választások előtt puhatolózás a két nagy párt felől? Nyitott az ön ajtaja, ha vezető MSZP-s, fideszes politikusok jönnek és esetleges jövőbeni együttműködésről beszélnek? 

Szó sincs róla, ilyen föl sem merült. Kérdés persze, hogy milyen együttműködésre gondol? 

Mondjuk egy hosszú távú stratégiai együttműködésre bizonyos szakpolitikai kérdésekben. 

Ügyek mentén eddig is és kezdettől fogva nyitottak voltunk az együttműködésre mindenkivel. Konkrétan egyetlen dologról volt szó mostanában. Decemberben Mesterházy Attila nyilatkozott arról, hogy a választások után az MSZP frakciója korrekt parlamenti együttműködésre törekszik az LMP frakciójával. Én meg erre visszaüzentem, hogy konkrét kérdésekben mi is korrekt parlamenti együttműködésre törekszünk az MSZP frakciójával, ahogyan korrekt parlamenti együttműködés volt köztünk eddig is.