Rogán az ellenfelei miatt nem mondja el, miből vette a lakását

rogán antal vagyonnyilatkozat hitel választás 2014
Rogán Antal egy gazdasági konferencián a Hilton szállodában 2012 októberében
Vágólapra másolva!
Rogán Antal szerint a vagyonnyilatkozatában egészen pontosan benne van minden adat, és azért nem hozza nyilvánosságra, hogy miből vette meg a lakását, hogy az ellenfelei ne „előcsócsáljanak a kampányban”.
Vágólapra másolva!

„Természetesen én kész vagyok arra, hogy minden részlettel elszámoljak, de most nem kívánom az ellenfeleimnek megadni azt a lehetőséget, hogy itt egyenként mindent előcsócsáljanak a kampányban” – mondta Rogán Antal az InfoRádiónak a vagyonnyilatkozatában lévő hiányosságokról.

Rogán azt mondta, hogy a felesége öröksége is segített a Pasa Parkban lévő lakása megvásárlásához, de azt nem árulta el, honnan lett pénze a lakásra. Mindössze annyit mondott, hogy a vagyonnyilatkozatában egészen pontosan benne van minden adat. Többször elmondta, hogy az „egész támadás a kampányról szól”, „szokásos kampányhazugságok hangzanak el”, és azt mondta, az ilyeneket állítókat a választás után bepereli.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Azt mondta, az adóhivatali vizsgálatból minden ki fog derülni, és a vizsgálat eredményét nyilvánosságra fogja hozni. Azt mondta, a nyilvánosság előtt azért sem fog beszélni a részletekről, mert a „legkevésbé sincs kedve ahhoz, hogy a szerettei nevét vagy azt, hogy ők mivel segítettek, a nyilvánosság előtt hurcolják meg”. Azt mondta, neki már az is kezd egy picit sok lenni, hogy halott nagyanyja örökségét „fogják elővenni”.

Arra a kérdésre, hogy miután a Simon-ügyben március eleje óta exponálta magát, egyszer sem nézett rá a saját vagyonnyilatkozatára, azt válaszolta, hogy ott nem vagyonnyilatkozatról van szó, hanem arról, hogy Simon Gábor százmilliókat tüntetett el. Szerinte az a különbség, hogy míg Simon százmilliókat tüntetett el, addig ő néhány képviselőtársával együtt a lakásvásárlásaik miatt tízmilliókkal tartoznak.

Rogán azzal magyarázta a vagyonnyilatkozata hiányosságait, hogy „nem követte az eseményeket”, amikor a garázs vagy a tetőkert bejegyzésre került, az ellenfelei pedig megtámadták. Rogán Antal korábban kétszer is módosította a vagyonnyilatkozatát, legutóbb pedig az derült ki, hogy egy szülőfalujában lévő házat is kihagyott a vagyonnyilatkozatából.