Orbán: Technikailag gördülékenyen zajlik a választás

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök csak egy helyen látott hosszú sort, amit a diákoknak tulajdonított. Mindenhol azt tapasztalta, hogy méltósággal, „a vasárnapnak is kijáró tisztelettel” zajlik a választás. 
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor Csepelről adott interjút a Hír Tv-nek, pár órával az urnazárás előtt. "Jól kell viselkedni a miniszterelnöknek, példát kell mutatni az önkénteseknek, tartani kell bennük a lelket" – mondta a vasárnapi feladatairól.

Miután a műsorvezető felvetette, hogy a baloldal "választási csalással riogat, sőt már előre megkérdőjelezte a válaszok tisztaságát és eredményét", Orbán elmondta, hogy sok helyen megfordult vasárnap az országban, és akikkel találkozott, "azok értik, hogy a választás egy ünnep, és még az időjárás is társult ehhez".

A miniszterelnök egyedül a XIV. kerületben látott hosszú sort, "valószínűleg a diákok miatt, mindenhol máshol úgy láttam, hogy technikailag gördülékenyen, méltósággal, a vasárnapnak is kijáró tisztelettel zajlik a választás." (Az átjelentkezőket fogadó szavazóköröknél kialakult sorokról itt olvashat.)

Hozzátette, sajtónyilvános eseményt a szavazás végéig már nem tart, nem kampányol, inkább a sajátjainak próbál erőt adni az utolsó órákra.