Mi lesz a baloldallal?

2014.04.07. 00:20

Mesterházy Attila egy szót sem szólt a problémákról, Gyurcsány Ferenc kifejezetten megbocsátó volt, Bajnai Gordon viszont egyértelműen jelezte, hogy ez így nem mehet tovább. Mi lesz a sorsa a nagy nehézségek árán összetákolt összefogásnak?

Kínkeserves, hónapokon át tartó szenvedéssel hozta össze a sokadszorra Kormányváltóknak keresztelt választási szövetséget az MSZP, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció és a Fodor Gárob által vezetett Liberálisok. Külön indultak neki a választásnak még 2012 őszén, aztán egy év huzavona és marakodás után előtt Bajnai Gordon és Mesterházy Attila fogott össze, majd végül idén januárban vették be Gyurcsányt és Fodort.

Az együttműködés érezhetően folyamatosan akadozott, sok volt a nyílt és az elfojtott acsarkodás, de igazán látványosan senki nem rúgta fel a megállapodást. Az már korábban kiderült, hogy a pártok a májusban esedékes Európai Parlamenti választáson külön indulnak, nem együtt buliztak a választási éjszakán sem, amelynek a végére kiderült az is, hogy valószínűleg ez nem marad így tovább.

Gyurcsány Ferenc volt a legóvatosabb, aki azt mondta: senki ne várja tőle, hogy akár Mesterházyt, akár Bajnait, akár Fodort hibáztassa a kudarcért. Szerinte nem mindenki tett meg mindent a győzelemért, de ettől még mindenki tisztességesen dolgozott.

Bajnai Gordon ennél sokkal nyíltabb volt. Bár nem mondta meg, hogy szerinte ki tehet a vereségről, egyértelműen jelezte, hogy sem szervezeti, sem politikai értelemben nem tartja sikeresnek az együttműködést. Már holnap újra kell gondolni a baloldal jövőképét és az által mutatott alternatívát, ami most nem volt elég vonzó - mondta Bajnai. Ezt ráadásul megismételte az MSZP gyűlésén is, amelyhez éjfél körül csatlakozott.

Mesterházy Attila egy szóval sem említette, hogy mit szeretne csinálni, csak a kormányt szapulta.