Martonyi befejezi külügyminiszterként

orbán viktor és martonyi jános
Vágólapra másolva!
Martonyi Jánosnak nyolc év elég volt a külügyminiszterségből, a harmadik Orbán-kormánynak már nem akar a tagja lenni. Martonyi egy keddi konferencián nyíltan felelt az Origo kérdéseire, Hende Csaba honvédelmi miniszter kitért a válaszadás elől.
Vágólapra másolva!

„A külügyi szolgálatot a kormány leköszöntével befejezem” – fogalmazott az Origónak Martonyi János külügyminiszter.

A 70 éves Martonyi ezt azzal magyarázta, hogy a két Orbán-kormány tagjaként összesen nyolc évet töltött el ezen a poszton. Erről korábban többször is beszélt Orbán Viktorral, az elmúlt napokban azonban nem folytatott négyszemközti beszélgetést a kormányfővel – mondta.

Martonyi azt mondta, nem titok, hogy nem kívánja folytatni, szerinte ezt már lehetett tudni. A miniszter arra utalt, hogy már a ciklus közben is olyan találgatások is jelentek meg, hogy Martonyi 2010-ben csak két évre vállalta el a posztot. Az elmúlt hetekben pedig több lap is arról írt, hogy Martonyi a harmadik Orbán-kormánynak már nem szeretne a tagja lenni.

Orbán Viktor és Martonyi János Fotó: Mudra László - Origo

A külügyminiszterrel a NATO csatlakozás 15. évfordulója miatt szervezett konferencián beszélgettünk. A Magyar Atlanti Tanács által szervezett rendezvényen jelen volt Hende Csaba honvédelmi miniszter is.

A rendezvényről távozó Hendétől megkérdeztük, hogy az új kormány összetétele miatt egyeztetett-e már vele Orbán. A politikus erre reagálva általánosságban azt felelte: „rengetegszer beszélget a kormányfővel”, majd az autójához siettet. A már az autójában ülő politikustól megkérdeztük, hogy elvállalná-e újra a honvédelmi miniszteri posztot, Hende erre megköszönte a lehetőséget, elköszönt, majd becsukta az autó ajtaját.

A konferencián elmondott beszédében a honvédelmi miniszter külön kitért arra, hogy sajnos nem tud sokáig maradni. „A hétvégén történt egy jelentéktelen esemény” – fogalmazott a választásokra utalva. Azt mondta, hogy a választások rengeteg elfoglaltsággal járnak, ezért elnézést kér, de beszéde után távoznia kell.

A vasárnapi választásokon magabiztos győzelmet arató Orbán a hétfő délutáni sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy már aznap több jelenlegi miniszterével is egyeztetett a következő kormányának összetételéről. Részleteket azonban nem kívánt mondani, többször elismételte, hogy az ügyben egyelőre türelmet kér.

Az Origo információi szerint hétfőn a kormányfő Balog Zoltánnal és Navracsics Tiborral egyeztetett. Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter várhatóan marad a posztján. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot irányító Navracsics Tibor pedig külügyminiszter lehet. Navracsicsot összefüggésbe hozzák az uniós biztosi poszttal is.

Orbán nyilvánosan egyelőre csak két miniszteréről mondta azt, hogy a következő ciklusban is számít a munkájukra. Még a választások előtt egy nyilvános rendezvényen azt mondta: Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminiszter munkájára továbbra is számít.