Zúgolódó MSZP-sek miatt fájhat Mesterházy feje

2014.04.09. 06:57

Az MSZP vezetése igyekszik nem annyira súlyos kudarcként eladni a választási vereséget a párton belül, de ezt sokan zúgolódva fogadják. Több szocialista szerint teljesen új politika kell, és Botka László választmányi elnök szerint sem folytatódhat minden így tovább. Szombatra összehívta a választmányt, ahol mindenki kibeszélheti magát.

Hétfő a letargia, kedd a felzúdulás napja volt az MSZP-ben - így foglalta össze egy szocialista politikus, hogy jellemzően milyen hangulatban vannak a párttagok a baloldal súlyos vereségét jelentő vasárnap után. Hétfőn még a legtöbben próbálták higgadtan feldolgozni, hogy csak néhány választókerületben sikerült győzni, hogy a Fidesz a kétharmad közelébe került, és hogy a Jobbik számos megyében simán megelőzte a baloldalt. Kedden azonban már több szocialista is az MSZP-vezetés választásokat értékelő megnyilvánulásain háborgott. Igaz, hogy ezt csak háttérbeszélgetésekben tették, kérve, hogy a nevüket ne írjuk le.

Többen felháborodva emlegették például Mesterházy Attila MSZP-elnök hétfőn este adott ATV-s interjúját. Mesterházy az Egyenes beszédben kijelentette, hogy meg sem fordult a fejében a lemondás, és az eredményekből azt emelte ki, hogy "20 százalékkal több szavazatot értünk el, mint korábban, ötször annyi képviselőnk van, aki egyéniben tudott nyerni". Tóbiás József frakcióigazgató pedig kedd reggel a Kossuth rádiónak adott interjúban egyenesen visszautasította, hogy kudarc érte volna az MSZP-t: "nem biztos, hogy ez önmagában kudarc, ez egy választási vereség" - fogalmazott.

Az MSZP vezetői több megkérdezett szerint a párton belül is hasonlóképp kommunikálják a történteket: a Fidesz által kialakított választási rendszert hibáztatják, és az előző választásokhoz képest elért jobb eredményeket emelik ki. "Megkérdeztem a városi elnököt, hogy kaphattunk ki ennyire, és azt válaszolta, hogy nincs nagy gond, nézzem meg, mennyivel jobb eredményt ért el a párt, mint négy évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy nem 30, hanem 15 százalékkal kaptunk ki a fideszestől" - mondott egy példát egy megyeszékhelyen élő szocialista. Megkerestük Mesterházy Attilát, de ő későbbre ígért reakciót a párton belüli kritikákra.

Ugyanezt így nem lehet folytatni

"Az döbbentett meg, hogy a mozgósítás nálunk jól sikerült, mindenkit elértünk az adatbázisból, majd kikaptunk még a Jobbiktól is. Ezt miért nem magyarázza meg Mesterházy?" - háborgott egy másik vidéki MSZP-s. A megkérdezett szocialisták szerint több önkritikus, "az eredménnyel bátran szembenéző" mondat kellene Mesterházytól és a pártvezetőktől, és többek szerint "ki kell alaposan beszélni" egymás között, hogyan jutott ebbe a helyzetbe a párt, és fel kell építeni egy teljesen új baloldali politikát.

Botka, Mesterházy és Bajnai egy tavaly novemberi választmányi ülés utánForrás: MTI/Bruzák Noémi

A párttagoknak nem is kell sokat várniuk erre az alkalomra: Botka László választmányi elnök - Mesterházyval való keddi egyeztetése után - szombatra összehívta a választmányt (ez a párt második legfontosabb testülete, amelybe az ország minden részéből delegálnak tagokat). A választmányon napirenden szerepel a most kezdődő európai parlamenti választási kampány, de a fő téma természetesen a választások kiértékelése lesz, Mesterházy Attila ad beszámolót - mondta az Origónak Botka László.

Botka kizárta, hogy személyi kérdésekről, Mesterházy esetleges lemondásáról vitatkoznak majd, arról azonban szerinte őszintén kell beszélni, hogy a választási eredmény arra utal, hogy "ugyanezt, így, ebben a formában nem lehet folytatni". Botka szerint a választmány nem is hozhat döntést személyi kérdésekről, és most a feladata az elemzés, és a gondolkodás a jövőbeni feladatokról.

Mesterházy biztosan nem mond le

Bár több olyan MSZP-ssel beszéltünk, akik szerint Mesterházynak "illene felajánlania" a lemondását a választmányon, mégis valószínűtlen, hogy ez megtörténik. Mesterházy pozíciója erős az elnökségben, és várhatóan a megyei elnökök többsége sem lázad fel ellene, vagyis a pozícióját nem veszélyezteti semmi. Többen említették, hogy Mesterházy máris jelezte több, a parlamentbe nem jutó megyei elnöknek, hogy számít rájuk szakértőként az Országgyűlésben. Ez jóindulatú értelmezés szerint arra utal, hogy "nem engedi el a kezüket", rosszindulatú értelmezés szerint viszont a "lekenyerezésüket" jelenti.

Közvetlenül az EP-választások előtt senki nem is vállalná Mesterházy posztját, ugyanis a mostani eredmények után a május 25-i szavazás sem kecsegteti sok sikerrel a szocialistákat. Mivel a baloldal pártjai külön indulnak, többen tartanak attól, hogy az EP-választáson a Jobbik is megelőzi az MSZP-t, amely újabb apátiába taszíthatja a pártot. Mesterházy Attila és az elnökség korábban arra kapott megbízást a kongresszustól, hogy vezényelje le az idei három választást, és csak ez után tartsanak tisztújítást az MSZP-ben. Ha így történik, legkorábban október közepén lehet elkezdeni a nagyjából két hónapos folyamatot (ilyenkor a legalacsonyabb szinteken kezdődik a tisztújítás).

A többi baloldali pártban már elkezdték a testületek a választási eredmények elemzését. Az Együtt-PM elnöksége például arról tárgyalt, hogy eddig sok kárt okozott a pártnak a saját arculatának a feladása, így jutottak arra, hogy semmilyen kompromisszumot nem kötnek az MSZP-vel és a DK-val, és nem próbálnak képviselőt szerezni a parlamenti frakcióhoz. A DK-sok viszont még tárgyalnak a héten a baloldali szövetségesekkel, mert mindenképp szeretnének frakciót. Emellett úgy döntöttek, hogy a választások mélyebb elemzését a választások utánra hagyják, és minél nagyobb lendülettel elkezdik az EP-kampányt. A DK-sok már vasárnap nagygyűlést tartanak Budapesten, ahol beszédet mond Gyurcsány Ferenc is.