Börtönt kaphatnak a hanukijarongálók

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vallási tisztelet tárgyának megrongálása és garázdaság miatt vádat emelt a három fiatallal szemben.
Vágólapra másolva!

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vallási tisztelet tárgyának megrongálása, valamint garázdaság miatt vádat emelt az ellen a három, 20 év körüli férfi ellen, akik tavaly novemberben a fővárosban több helyen is vallási jelképet rongáltak.

A vádirat lényege szerint a vádlottak 2013. november 30-án, a hajnali órákban ittas állapotban, előzetes megállapodást követően a Blaha Lujza téren felállított kilencágú hanukijához mentek azért, hogy a menórát megrongálják. Egyikük a vallási jelképet rángatta, leköpte, majd miután nem sikerült felborítania, kézzel leszakította a hanukijára ráerősített magyar és héber feliratú táblát. Társai mindezt nevetve végignézték, "miközben a rongáló cselekményt figyeléssel biztosították".

A vádlottak ezután – a korábbihoz hasonló módon – a Nyugati téren, majd a Városháza téren lévő hanukiját is megrongálták. A férfiak összesen 170 ezer forintot meghaladó kárt okoztak.

A kerületi ügyészség a vallási jelképet ténylegesen megrongáló férfit – más bűncselekmény mellett vallási tisztelet tárgyának megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével, míg társait ugyanezen bűncselekmény bűnsegédletével vádolja. Ezért a bűncselekményért három évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.