Vágólapra másolva!
Nyomozás zajlik az V. kerületi Önkormányzatnál. Az ügyészség szerint a vizsgálat a hivatal tevékenységét érinti, és még nem hallgattak meg senkit gyanúsítottként, de többet nem árultak el. A kerületi sajtóosztály szerint az ügyben sem a polgármester, sem a képviselőtestület nem illetékes.
Vágólapra másolva!

Hónapok óta vizsgálódik a Központi Nyomozó Főügyészség az V. kerületi önkormányzatnál – írja a Hvg.hu. A lap szerint a vizsgálat a Belváros-Lipótváros gazdálkodását érinti, és az év végén iratokat, például megbízási szerződéseket foglaltak le a kerületi hivatalban.

A kerületi önkormányzat sajtóosztálya tagadta, hogy a nyomozás a gazdálkodásukat érintené. Közleményükben azt írják, az ügyészség hatósági ügyekben kért be iratokat, és „a hivatali ügyek semmilyen formában nem érintik az önkormányzat gazdálkodását”, és az érintett ügyekben „sem a polgármester, sem a képviselő-testület nem illetékes”. A kerület nehezményezte azt is, hogy a lap nem kereste meg őket.

Az Origo megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget, ahol a helyettes szóvivő arról tájékoztatott, hogy a nyomozás érinti az V. kerületi önkormányzat hivatalának tevékenységét, és még senkit nem hallgatattak ki gyanúsítottként. Az ügy részleteiről a nyomozás érdekeire hivatkozva további információt nem közölt.

A Fideszben úgy vélik, az V. kerüli önkormányzatot azért támadják, mert kiderült: a szocialisták fellegvárának számító XIII. kerületi önkormányzat gazdálkodása miatt vizsgálódik az ügyészség. A Magyar Nemzet néhány nappal a parlamenti választás előtt arról írt: a nyomozás érinti a polgármesteri hivatal és a kerületi közszolgáltató tevékenységét, az ügyben két embert ki is hallgattak.

A Hvg.hu cikkére reagáló fideszes forrás arról beszélt, semmi rendkívüli nincs abban, hogy hatósági ügyben keresték meg az V. kerületet. Hasonló esetek korábban is voltak, gyámhatósági ügyektől kezdve sok más ügyben.