Már válik is Kapócs Zsóka és Habony Árpád

2014.04.09. 18:20

"Válok! Kérem a barátaimat, hogy ne gratuláljanak a házasságkötésemhez, mert ugyan tényleg hozzámentem Habony Árpádhoz, de már válunk. Sajnos rossz döntést hoztam (hoztunk), amikor igent mondtam, de ez kellett ahhoz, hogy végleg el tudjam engedni Őt" – írja Kapócs Zsóka a Facebook-oldalán.

A színésznő bejelentése azért meglepő, mert éppen szerda reggel írta a Blikk, hogy a pár a legnagyobb csendben fogadott egymásnak örök hűséget. A lap információi szerint az esküvőt először szűk családi körben tartották, majd a Városligeti Műjégpályára csaknem száz vendéget hívtak meg, akik közül sokan nem is tudták, hogy a lagzira érkeznek.

Kapócs a Facebookján azt írja: bután azt gondolta, hogy a papír majd változtat a dolgokon, de ez nem így lett. "Az esküvőt követően eltűntem egy hétre, így nem maradt kérdés, hogy együtt folytatjuk-e! A szép percek mellé annyi fájdalom szorult a három és fél évbe, megijedtem, hogy akkor most már biztosan így kell leélnem életem hátralevő részét. Nagyon sokat köszönhetünk egymásnak, nagy szerelem volt, örök helye marad a szívemben!" – fejezi be Kapócs.

A pár két évvel ezelőtt szakított, de tavaly tavasszal már arról szóltak a hírek, hogy a miniszterelnöki főtanácsadó megkérte Kapócs Zsóka kezét. Pár hete egy különösen értékes új gyűrű jelent meg a színésznő-szépségkirálynő kezén.