Megszerezte a kétharmadot a Fidesz

18. kerület, választás, 2014, Együtt, Összefogás 2014, Kunhalmi Ágnes
Vágólapra másolva!
Volt egy nagyon szoros körzet, de a baloldal azt is elbukta, a maradék szavazatok megszámlálása után is maradnak a múlt vasárnapi eredmények.
Vágólapra másolva!

Az egyéni választókerületekben nem változott meg szombaton a parlamenti választás eredménye a múlt vasárnapihoz képest. A változásra 16 választókerületben volt matematikai esély, de ezekben a körzetekben sem módosult a győztes képviselő személye a 100 százalékos feldolgozottság alapján.

Eszerint a Fidesz-KDNP 96 mandátumot, az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP pártszövetség 10 mandátumot szerzett az egyéni választókerületekben.A múlt vasárnapi adatok alapján összesen 16 olyan egyéni választókerület volt, ahol az első és a második jelölt között kisebb volt a különbség, mint a még megszámlálandó szavazatok száma.

A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz-KDNP-nek 133, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben.

Kucsák László beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján Forrás: MTI/Kovács Tamás

A szavazatok 99,99 százalékának feldolgozása alapján - az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók miatt ugyanis csak szombaton tudták befejezni a szavazatok összeszámlálását az egyéni körzetekben - a Fidesz-KDNP országos listájára 2 264 730 , az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-ére 1 290 804, a Jobbikéra 1 020 476 szavazat, az LMP-ére pedig 269 413-an szavaztak. A többi 14 országos listát állító párt nem érte el az ötszázalékos küszöböt, így nem jutott be az Országgyűlésbe.

A legnagyobb izgalmak

A legszorosabb verseny a budapesti 15-ös választókerületben alakult ki, itt Kucsák László, a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje 22 szavazattal vezetett Kunhalmi Ágnessel, a baloldali összefogás jelöltjével szemben. Az adatok 100 százalékos feldolgozottságánál a különbség Kucsák László javára 60 szavazatra nőtt.

Kunhalmi Ágnes az Origónak azt mondta, hogy természetesen csalódott az eredmény miatt, de úgy látja, mindent megtett a győzelemért. "Ha kicsivel, akár pár nappal több időm van, szerintem meg tudtam volna nyerni" - mondta Kunhalmi, aki februárban kezdte el a kampányt. A XVIII. kerületben eredetileg Simon Gábort indította volna az MSZP, de ő azóta előzetes letartóztatásba került egy ellene folyó nyomozás miatt. Kunhalmi így gyakorlatilag beugró jelöltnek számított.

Kunhalmi Ágnes egy kampányrendezvényen Fotó: Hajdú D. András - Origo

A 16 választókerület többsége - tíz - fővárosi volt, de az eredmény megváltozására matematikailag esély volt két-két borsodi és baranyai, valamint egy-egy hevesi és szabolcs-szatmári választókerületben. A 16 választókerület közül 14-ben a Fidesz-KDNP és a baloldali összefogás jelöltje versengett egymással, míg két kerületben a Fidesz-KDNP és a Jobbik jelöltje. Legkésőbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es választókerületben fejezték be a számlálást, szombaton késő este, itt az MSZP-s Varga László aratott győzelmet.

Az új Országgyűlés május 6-ig megalakul, az alaptörvény értelmében ugyanis az alakuló ülést a köztársasági elnök hívja össze a választást követő 30 napon belüli időpontra.