Két hét alatt 500 disznót kellett leölni

Vágólapra másolva!
A Nébih az afrikai sertéspestis behurcolásától tart.
Vágólapra másolva!

Két hét alatt több mint 500 sertést kellett azonnal leölni az afrikai sertéspestis (ASP) behurcolásának veszélye miatt, mivel megemelkedett az illegális élősertés-szállítmányok száma hazánkban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden. Az elfogott szállítmányokat jellemzően Lengyelországból közvetlenül Magyarországra, illetve hazánkon keresztül más uniós országokba szánták. A hatóság a súlyos gazdasági kockázat miatt a szállítókkal szemben minden esetben büntetőeljárást kezdeményez.

A Nébih közleménye szerint januárban Litvániában, majd februárban Lengyelországban is kimutatták az afrikai sertéspestis vírusát. Az afrikai sertéspestis a házi sertések és vaddisznók esetében rendkívül ragályos vírusfertőzés. A betegség különös veszélye, hogy jelentős mértékben és gyorsan továbbterjed.

Az ASP esetleges megjelenése hazánkban súlyos gazdasági kárt jelentene a magyar sertéstenyésztőknek, ugyanis megakadályozza az unión belüli kereskedelmet és a harmadik országokba irányuló élősertés-exportot, illetve a sertéseredetű termékek exportját is.

A Nébih felhívta minden állattartó, kereskedő és szállító figyelmét, hogy az állat-egészségügyi hatóság minden illegálisan szállított sertést mérlegelés és kártérítés nélkül leölet, és ennek költségét az állattartónak kell állnia. Amennyiben bizonyítható, hogy az illegális szállítmánnyal behurcolják a betegséget Magyarországra, a szállítót személyes felelősség terheli, és viselnie kell ennek minden jogi következményét.

A Nébih felhívta az érintettek figyelmét arra is, hogy kizárólag legális keretek között, ellenőrzött, a hatóságoknál nyilvántartott partnertől vásároljanak élő sertést és sertéseredetű terméket. A hivatal kéri a lakosságot, ha illegális sertésszállításra vonatkozó információval rendelkeznek, jelentsék az ingyenesen és névtelenül hívható zöld számon: 06-80/263-244.