Ujhelyi István leköszönő parlamenti alelnök, szocialista politikus szerint az egész ország szégyene lesz, ha egy olyan "fasisztoid múlttal" rendelkező ember, mint a jobbikos Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke lehet. A Jobbik szerint viszont az a szégyen, hogy az az MSZP gerjeszt műhisztériát, amely bársonyszékbe ültetett "egy pufajkást és a D-209-es kommunista ügynököt".

"Ne engedjünk a Jobbik tudatos politikai provokációjának!" – írta az Országgyűlés leköszönő MSZP-s alelnöke közleményében, azt kifogásolva, hogy a Jobbik Sneider Tamást jelöli a Ház egyik alelnökének. 

Ujhelyi István megjegyezte, hogy a rendszerváltás óta a parlamenti pártok mindig tiszteletben tartották egymás jogát az országgyűlési tisztségekre való jelöléshez, "jelen esetben azonban egy demokrata nem maradhat szótlan". 

Azt írta: Sneider Tamás a kilencvenes évek elején egy vállaltan skinhead mozgalom, az egri Nemzeti Ifjak Egyesületének volt a vezetője. A sajtóban megjelent információk szerint az egykoron még "Roy" néven ismert bandavezérrel szemben vádat is emeltek, miután "leütött" egy roma férfit – fűzte hozzá.

(Sneider eddigi nyilatkozataiban tagadta, hogy skinhead lett volna, állítása szerint ezt csak a belügyi aktájára írták rá az ő megkérdezése nélkül. Az általa vezetett egyesületet nem jegyezte volna be a bíróság, ha bőrfejűmozgalom lett volna, a felfüggesztett büntetést pedig csak egy pofon miatt kapta, állította az Indexnek adott interjúban.)

A szocialista politikus arra kérte Kövér László házelnököt, hogy vesse latba tekintélyét és befolyását mind a Fidesz vezető politikusaként, mind pedig az Országgyűlés elnökeként azért, "hogy a magyar törvényhozás és ezáltal Magyarország méltóságán folt ne essen". 

"Nemcsak Kövér László és a Fidesz, de a teljes magyar parlament és Magyarország szégyene lesz, ha ilyen erőszakos, fasisztoid múlttal valaki a magyar állam hitelesített vezetője lehet" – fogalmazott Ujhelyi István. 

Vona Gábor, a Jobbik elnöke pénteken azt mondta: Sneider Tamást azért jelölik az Országgyűlés alelnöki tisztjére, mert az előző ciklusban a szociális és családügyi bizottság elnökeként bizonyított, a jobb- és baloldali tagok is elégedettek voltak a munkájával.

A Jobbik válaszközleményében azt írta: "Szégyen, hogy az az MSZP, amely egy pufajkást és a D-209-es fedőnevű kommunista ügynököt miniszterelnöki bársonyszékbe ültette, és amely a kommunista állampárt haszonélvezőit továbbra is soraiban tudja, műhisztériát gerjeszt a Jobbik által javasolt parlamenti alelnök személye ellen." "A leszerepelt maffiabaloldal politikusai inkább annak örüljenek, hogy a fideszes el nem számoltatás következtében nem börtönpriccshez, hanem parlamenti székhez jutottak" – írták.

"Azt is gyomorforgatónak tartjuk, hogy miközben Sneider Tamásnak a szociális bizottság elnökeként végzett négyéves korrekt, részrehajlás nélküli ülésvezetést a háttérben még az MSZP politikusai is megköszönik, addig a parlament üléseit rendszeresen egyoldalúan vezető szintén MSZP-s Ujhelyi István gyalázkodó közleményeket jegyez" – zárul a Jobbik közleménye.