Lecserélik a 3-as metró sínjeit

Vágólapra másolva!
A városvezetés közben a vonal komplex rekonstrukcióját is tervezi.
Vágólapra másolva!

Több százmillió forint értékben írt ki pályázatokat a BKV az M3-as metró korszerűsítésére – írja a Népszabadság . A vállalat a teljes pályán kicserélné a síneket, ezenfelül korszerűsítenék a metrókocsik utastájékoztató berendezéseit, továbbá lecserélnék a rádiórendszert is.

Közben ugyanakkor a városvezetés a vonal komplex rekonstrukcióját tervezi. Tarlós István főpolgármester már tavaly augusztusban jelezte a fejlesztési miniszternek, hogy az M3-as vonal kocsijai kritikus műszaki állapotban vannak. Egyelőre nem dőlt el – legalábbis a hivatalos tájékoztatás szerint –, hogy a régi kocsikat újítják-e fel, vagy új szerelvényeket vásárolna a főváros.

A vonal pályáját, a biztosító-, irányító- és elektromos rendszerét azonban ettől függetlenül teljes egészében fel kell újítani – írja a Népszabadság. A beruházás legkevesebb 100 milliárd forintba kerül.