Halára vertek egy nőt Csernelyen

Vágólapra másolva!
Egy 40 éves férfit elfogott a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Elfogták és bűnügyi őrizetbe vették azt a csernelyi férfit, aki a településen péntek este olyan súlyosan bántalmazott egy 43 éves nőt, hogy belehalt a sérüléseibe – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Dobi Tamás tájékoztatása szerint emberölés gyanúja miatt indított eljárást a megyei rendőr-főkapitányság. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 40 éves férfit vasárnap vették őrizetbe, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.