Orbán őszintén beszélgetett a Mazsihisz vezetőivel

Vágólapra másolva!
Közös megbeszélést tartottak szerdán a Mazsihisz vezetői és Orbán Viktor. A tárgyalás a résztvevők szerint őszinte hangnemben telt: szóba került a Sorsok Háza és az Együttélés Háza, valamint a sokat vitát kiváltó Szabadság téri emlékmű is. Utóbbiról a miniszterlenök azt mondta: nincs mozgástere, marad az eredeti koncepció.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a kormányfőnél jártak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetői, Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója és Kardos Péter főrabbi. A megbeszélésen ott volt még Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár is. A Mazsihisz közleménye szerint Heisler András úgy nyilatkozott: a beszélgetés őszinte hangnemben telt.

A Sorsok Házával kapcsolatban megállapodtak, hogy közösen egy utolsó kísérletet tesznek egy olyan együttműködési rendszer kialakítására, amelynek segítségével garantálni lehet a történelem hiteles bemutatását, a magyar zsidó közösség szempontjai szerint.

Amennyiben az együttműködés formáiban sikerül megállapodni, akkor a Mazsihisz közgyűlése újratárgyalja korábbi döntését, és a kormányzat tovább dolgozik a gyakorlati megvalósításon; ha a Mazsihisz által fontosnak tartott elvi szempontok sérülnek, akkor – a miniszterelnök válasza szerint – a kormányzat újragondolja a Sorsok Háza megvalósítását.

A megbeszélésen szóba került az "Együttélés Háza" munkacímen jegyzett elképzelés, amely a tervek szerint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében jönne létre. A Mazsihisz vezetői a találkozón átadták a miniszterelnöknek az ezzel kapcsolatos terveket, majd eszmét cseréltek az elképzelésről, amelyhez a miniszterelnök és a kormányzat jelen lévő képviselői "érzékenyen és nyitottan viszonyultak" - jegyezték meg.

Utaltak arra: a Szabadság téri emlékművel kapcsolatban a Mazsihisz vezetői kifejtették fenntartásaikat és ellenérzéseiket, amire válaszul a miniszterelnök megerősítette, hogy ebben a kérdésben "nincs mozgástere" ahhoz, hogy elmozduljon a korábbi koncepciótól.

A tárgyaló felek rögzítették, hogy ebben a kérdésben továbbra is fennáll a konfliktus a Mazsihisz és a kormányzat között - tudatta a Mazsihisz. A megbeszélésen szóba került még számos, a magyar zsidó közösséget érintő kérdés, illetve megállapodtak abban, hogy a közeljövőben folytatják a megbeszéléseket.

A miniszterelnök egy nappal korábban négyoldalas levelet írt Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténésznek, amelyben megvédi a német megszállás emlékművét - ahogy arról elsőként az Origo beszámolt. Orbán azt írta, hogy az ügy bonyolult erkölcsi, történeti és politikai szempontból, a róla szóló vita viszont nem haladja meg az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját. A miniszterelnök azt is írja, hogy "német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok, és nincsenek százezerszám elveszett életek sem".

Arról, hogy magyaroknak és németeknek mekkora felelőssége van a magyarországi holokausztban, és több mint félmillió ember kiirtásában, a múlt vasárnap tartott Élet Menetén felszólaló hazai és külföldi diplomaták és vallási vezetőknek más véleménye volt, mint a miniszterelnöknek, ezért sokan követelték, hogy ne épüljön meg a tervezett megszállási emlékmű. Erről szóló összefoglalónkat itt olvashatja.