Itt nőtt ki vadásszá a kicsi Semjén Zsolt

2014.05.02. 09:28

Semjén Zsolt már kisfiúként is a gánti erdőket járta, ahol előszeretettel vadásztak az akkori kormánytagok és szakszervezeti vezetők. Azóta a helyi vadásztársaság elnöke lett. Az idén tavasszal egy 176 négyzetméteres házat jegyeztek be a faluban a rokonai nevére. Riport a házról, amit valaki épülő CBA-nak nézett, és ahol felbukkant Szent Hubertus is.

„Mondta a Zsolt, hogy majd jó lesz ez a szobor, ha megépíti a hétvégi házát. Egy erdélyi fafaragó mester készítette. Szent Hubertust, a vadászok védőszentjét ábrázolja" – mondja a Mézner István, a Gánti Vértes Vadásztársaság vadászmestere. A vadásztársaság vezetője, Semjén Zsolt évekig a társaság székhelyének otthont adó ingatlanon, a biciklitároló mellett tartotta a szobrot, tavasszal viszont átkerült a végleges helyére, az utca túloldalán pár hónapja felépített, 176 négyzetméteres ház mellé.

Azt hitték, CBA lesz

A szobor azóta magányosan áll a kamerákkal figyelt telken, a Fejér megyei falu szélén, Felcsúttól néhány kilométerre. Az ablakok bezsaluzva, a kerti sütödét láthatóan nem használják, a kakaskukorékolás és a kerti tó csobogása mellett pedig csak akkor hallatszik zaj a telekről, amikor a kertészek érkeznek, hogy rendben tartsák a zöld pázsitot. A helyiek szerint két éven keresztül tartó építkezés alatt nagy volt itt a sürgés-forgás. „Azt hitték a faluban, hogy egy CBA épül ide” – mondta az egyik szomszéd, aki éppen a háza mögötti veteményeskertben dolgozott, ahova „gyakran le szoktak járni a szarvasok csócsálni”.

A Semjén család új házaFotó: Hajdú D. András - Origo

CBA azóta sem épült Gánton, a helyiek viszont már könnyen útba tudnak igazítani bárkit, aki a Semjén-házat keresi a rendezett, főként svábok lakta, 800 lelkes faluban. A ház tulajdoni lapján és a postaládán is három név szerepel: a politikus felesége, Semjénné Menus Erzsébet, 82 éves édesanyja, dr. Semjén Miklósné és a Stockholmban élő bátyja, Georg Semjén-Vécsey – írta az Átlátszó.hu. Mivel a tulajdoni lap szerint Semjén Zsolt nem tulajdonos, a házat nem is kell feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában. A szomszédok Semjén hozzátartozóit szinte sosem látják a telken, a KDNP-s politikust valamivel gyakrabban. Ő ugyanis szokott vadászni a környéken.

Szent Hubertus, a vadászok védőszentjének szobra a telek végében. Egy erdélyi fafaragó mester készítetteFotó: Hajdú D. András - Origo

„Talán hatszor, ha itt volt, mióta felépült a ház. Viszont amikor legelőször lejöttek a telekre a feleségével, akkor átjöttek hozzám bemutatkozni. Ajándékot is hoztak, egy magyar termékekkel teli ajándékkosarat, olyat, amit a boltban előre összecsomagolnak” – mondta az egyik szomszéd az első találkozásról. Azt is elmondta, hogy Semjén rögtön felajánlotta, hogy tegeződjenek, de neki ez „azóta sem jön a szájára”.

Belepasszíroztak pár szobát

A ház tervezésével kapcsolatos teendőket Semjén felesége intézte. Ő bízta meg a szomszéd utcában lakó Szentpáli Lászlót, hogy tervezzen egy „olcsó házat”. „Nem volt semmilyen különleges kérésük, hogy milyen legyen. Azt mondták, hogy van három gyerek, meg le fog járni a rokonság is, úgyhogy belepasszíroztunk pár szobát, úgy emlékszem, hármat-négyet. Azt nem tudom, hogy végül mennyibe került a ház, mert én csak terveztem. Az ár attól függ, hogy végül milyen anyagokból épült fel, hogy aranyból van-e a mosdó” – mondta a tervező. 

A Semjén család új házaFotó: Hajdú D. András - Origo

A helybéliek szerint Semjént már a ház megépítése előtt is sokan ismerték a faluban, 2012-ben pedig Gánt tiszteletbeli díszpolgárává is választották. "Gyerekkora óta folyamatosan látjuk a faluban. Mostanában is rendszeresen részt vesz a falu eseményein, például a falunapon és a bányásznapon. Közkedvelt ember" - mondta róla Spergelné Rádl Ibolya, Gánt polgármestere. Semjén legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a jótékonysági futóverseny fővédnöke volt: a helyi játszótér felújítására gyűjtöttek.

Kádár és Biszku is itt vadásztak

Elsősorban a vadászat köti Semjént a faluhoz. Kisgyerekkora óta, az édesapjával járt vadászni a közeli erdőkbe. „Akkoriban ez a Szakszervezetek Országos Tanácsának társasága volt, ide jártak a kormánytagok, szakszervezetisek, itt vadászott még a Kádár, Biszku Béla, meg a Fock Jenő is” – mesélte Semjén vadásztársaságának vadászmestere. Mézner István a társaság székhelyének udvarán, két tisztításra váró szarvastrófea mellett állva elmondta azt is, hogy a társaság a kezdetek óta valamennyire átalakult, „fideszesek és szocik együtt járnak ide vadászni”.

A  Semjén Zsolt által vezetett Gánti Vértes Vadásztársaság székhelye, az új építésű Semjén-házzal szembenFotó: Hajdú D. András - Origo

A társaságnak 45 tagja van, és ahhoz, hogy egy új tag bekerülhessen, egy titkos szavazáson a tagok több mint felének kell támogatni az új jelentkezőt. A vadászmester szerint „ez nem egy protekciós vadásztársaság. Mindenféle ember van itt, a szobafestőtől kezdve az orvoson át a sofőrig, a szomszédos településekről, Budapestről, meg innen Gántról is”. A tagok pontos névsorát azonban a személyes adatok védelmére hivatkozva nem akarták kiadni.

A festői környezetben lévő falu igazi vadászparadicsomnak tűnik, ez az egy főre jutó terepjárók számából is érzékelhető. A Semjén család házának utcájában parkolt egy osztrák rendszámú Nissan Patrol, egy rendszám nélküli Suzuki Samurai terepjáró és egy Land Rover Defender is. A Csákvári Erdészet vezetője, Právecz Antal szerint a vadásztársaság tagfelvételénél azt tartják szem előtt, hogy „etikus vadász legyen az illető, és ne legyen egy kapzsi ember”.

Trófeák a vadásztársaság székhelyének udvarán. A vadászmester szerint ezek nem számítanak nagynakFotó: Hajdú D. András - Origo

Mézner István vadászmester szerint a hétvégi ház tulajdonosait nem a vadászszenvedély csábította Gántra. „Már régen is mindig csak a Zsolt járt vadászni az apjával, a bátyja nem szerette ezt. De most már a Zsoltnak sincs rá sok ideje, olyan keveset jár ide, hogy nagyon. Nem lövöldöz agyba-főbe, inkább csak elnézelődik a magaslesen” – mondta a vadászmester, és hozzátette, hogy szerinte azért jó, hogy most már van egy hely, ahol Semjén a vadászat után töltheti az éjszakát.