Most már a bíróság mondja: vége a józsefvárosi piacnak

Sorsukért aggódó piacosok, Bezár a józsefvárosi piac
Vágólapra másolva!
Tavaly nyáron utasította az állami vagyonkezelő a MÁV-ot, hogy mondja fel a szerződést a józsefvárosi piacot szervező céggel. Egyszer már úgy tűnt, bezárják a piacot, de ez a mai napig nem történt meg a gyakorlatban. A bíróság most úgy döntött, a következő két hónapban rendőrökkel kell kiüríttetni a területet.
Vágólapra másolva!

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a józsefvárosi piac területének rendőrségi közreműködéssel történő kiürítését és a MÁV birtokába adását. A piac kiürítésének pontos idejét a végrehajtó jelöli ki később, de a végzés behatárolja a lehetőségeket: a következő két hónapban kell megejteni.

A közlemény szerint a bírósági végzés a piacot üzemeltető Komondor Kft. fellebbezése esetén is végrehajtható. A Kőbányai úti Négy Tigris piac teljes területét eredeti, kiürített állapotában kell visszaadni a MÁV Zrt. részére.

Sorsukért aggódó piacosok Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Emellett az ügyben kijelölt piacfelügyeleti hatóságként eljáró X. kerületi jegyző visszavonta a Négy Tigris piac piacüzemeltetési engedélyét, megtiltotta a tevékenység folytatását, és elrendelte a piac bezárását és törlését a nyilvántartásból. A döntés ellen benyújtott fellebbezést Budapest Főváros Kormányhivatala elbírálta, és helybenhagyta a határozatot. A másodfokú határozat a hivatalos közléssel jogerős, az ellen nincs helye fellebbezésnek.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tulajdonosi döntése alapján – tavaly június 3-án kötelezte MÁV-ot, hogy mondja fel a józsefvárosi piacot üzemeltető Komondor Kft. bérleti szerződését. A MÁV június 17-én közjegyzői okiratban 150 napos határidővel felmondta a józsefvárosi piac bérleti szerződését, így az november 21-én megszűnt.

November 21-én a Komondor Kft. a MÁV előzetes értesítése és a helyszíni felszólítás ellenére sem tett eleget az átadási kötelességének. A Komondor Kft. akkor azt közölte, nem időt húz azzal, hogy nem adja át a józsefvárosi piac területét a tulajdonosnak, hanem a törvényben biztosított jogaival él. A közlemény szerint soha nem vonták kétségbe a piac bezárására vonatkozó döntést, ugyanakkor jogellenesnek tartják a bérleti szerződés felmondására vonatkozó közokiratot. Álláspontjuk szerint a dokumentum azért jogellenes, mert arra hivatkozik, hogy a területet akkor is át kell adniuk, ha a felmondás érvénytelensége miatt pert indítanak.

Másnap a vasúttársaság megindította a végrehajtási eljárást a Komondor Kft.-vel szemben a józsefvárosi piac területének visszaszerzésére.

Novemberi riportunkat a piacról itt olvashatja.