A fogyasztóvédők nyertek a sárgacsekk-perben

Vágólapra másolva!
Jogerősen nyert pert a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a Magyar Telekom ellen indított sárgacsekk-perben, visszajár tehát a fogyasztóknak a jogtalanul kiszámlázott 142 forint. 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Ítélőtábla május 8-i ítéletében helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi első fokú döntését: megállapította, hogy a Magyar Telekom 2012. május 1. és 2012. november 17. között tisztességtelenül számlázta ki a fogyasztóknak a 142 forintos tranzakciós díjat a postai úton és személyesen befizetett számlák után.

A Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az MTI megkeresésére csütörtökön hangsúlyozta: a Telekom fenntartja az álláspontját, hogy jogszerűen járt el, várja az írásbeli ítéletet, amelynek elemzését követően várhatóan a Kúriához fordul. Válaszukban rámutattak, hogy a Telekom a készpénz átutalási megbízás (sárga csekk) használatával kapcsolatos változásokkal is ösztönözni kívánta ügyfeleit a korszerű, hatékony fizetési módok, így az online és távszámlás befizetés használatára.