Benyújtotta 2013. évi beszámolóját a Kalózpárt. A Magyar Közlönyben megjelent, László Zoltán által jegyzett dokumentum szerint a soproni címen bejegyzett pártnak tagdíjakból 48 ezer forint bevétele származott. 2013-ban ebből gazdálkodhattak, más bevételük nem volt. Az Egyéb kiadások soron 9 ezer forint kiadásról számolt be a szervezet.

A Kalózpárt eleinte csoportként működött Magyarországon Kalózpárt, majd 2012-ben a bíróság is bejegyezte valódi pártként. Akkori közleményük szerint valódi demokráciát akarnak, és ha lebontották a többi párt hatalmát, magukat is feloszlatják.

A Kalózpártok hálózata 2006-ban indult, először Svédországban alapítottak ilyen szervezetet, és azóta a világ számos országában alakultak hivatalosan bejegyzett, vagy bejegyzés nélkül politizáló társszervezetek. A Kalózpártok politikai családja általában az állampolgári jogok védelmét, a közvetlen demokráciát, a szerzői jogok rendszerének reformját és az internet szabadságát tűzi zászlajára.