Luxusirodákat bérelhetnek a képviselők

Vágólapra másolva!
Nemcsak az egyéni körzetek alapján, hanem az országos listáról bejutó képviselők is kapnak egy irodát. 
Vágólapra másolva!

Az új kormányzati ciklusban a képviselők a Képviselői Irodaházban lévő pártirodáik mellett még egy külön, saját irodát is bérelhetnek – írta a Blikk. A lap szerint egy képviselőnek 374 forintot fordíthatnak a bérlésre az Országgyűlés Hivatala számlájára, a Blikk számításai szerint összesen 893 millió forintért.

Azok a képviselők is bérelhetnek irodát, akik nem egyéni választókerültek alapján, hanem országos listáról jutottak be a parlamentbe. Saját irodára mindenkinek szüksége lesz, mert a jogszabályok szerint csak így alkalmazhatnak beosztottakat, havi 750 ezer forintért.

A lap emlékeztet arra, hogy 374 ezer forintból Budapest legdrágább környékein is bőven lehet irodát bérelni. A Nagymező utcán például egy hathelyiséges, exkluzív iroda is kijön ennyiből.