A kormányfő azt mondta, arra törekszik, hogy a kétharmados felhatalmazással a háromharmadot, az egész nemzetet képviselje. Most először a határon túli magyarok is választhattak, így a kormány az egész nemzet kormányának tekinti magát, jelentette ki Orbán Viktor az újraválasztása után szombaton a parlamentben.

Az alapkérdések eldőltek és a kormány politikája a nemzeti együttműködés, az egység és európai közép megerősítésére irányul majd – mondta a kormányfő. Orbán Viktor hangsúlyozta: a másodszori megerősítés után nem vita az alaptörvény, az emberi méltóság tiszteletére épülő társadalomszervezés, a szabadságot és felelősséget összekapcsoló politika, nem vita tárgya a munkaalapú gazdaság és a nemzetegyesítés politikája sem. A hogyanról és a részletekről lesznek és kellenek viták, de az alapkérdések eldőltek, a választók a vitát lezárták – jelentette ki Orbán Viktor. 

A miniszterelnök szerint ez a választás megerősítette a 2010-ben végrehajtott második rendszerváltást, hogy a magyar gazdaság spekuláció helyett munkára épüljön, a liberalizmus doktrínái helyett a kölcsönös felelősség eszméjét kövessék, a globális erők előtti behódolás helyett küzdjenek a nemzeti függetlenség megtartásáért, internacionalizmus helyett a haza szeretetére neveljék a gyermekeket.

Orbán beszélt arról, hogy veszélyesnek és szélsőségesnek tekinti, ha valaki a bűnözők jogait az áldozatok jogai elé sorolja, továbbá az olyan gazdaságpolitikai javaslatokat, amelyek mellőzik az értelem és a józan ész elemi szabályait, valamint azt a politikát, hívja magát akár jobb, akár baloldalinak, amely azért akar pénzt elvenni a dolgozó emberektől, hogy odaadja azoknak, akik bár munkaképesek, de nem akarnak dolgozni. 

Veszélyesnek és szélsőségesnek tekinti továbbá a magyar népre nézve azt a politikát, amely az 1000 éves Magyarországot valamilyen Európai Egyesült Államok oltárán fel akarja áldozni, és idesorolta az unióból való kilépés programját is. Orbán Viktor azt ígérte, ezen jelenségek ellen következetesen, határozottan és kitartóan fel fog lépni.

A kormány Európa-politikáját a tisztánlátás, a nyílt párbeszéd és a bátor gondolkodás jellemzi majd – mondta Orbán Viktor. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország a NATO és az Európai Unió része, efelől kormányzásuk idején nem lesz kétség. Orbán Viktor ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az ország ezen szövetségekben tag és nem túsz, és Magyarországnak megvannak a saját javaslatai.

A külpolitika középpontjába a gazdaságpolitikai kapcsolatok és markáns nemzetpolitika kerülnek, mondta. Hozzátette: a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az autonómia. Mint mondta, mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete.  A gazdaságpolitikáról szólva közölte: folytatódik a keleti nyitás politikája és az ország növelni kívánja gazdasági súlyát a Kárpát-medencében.  "Magyarország középre tart, Európa közepére" - jelentette ki, hangsúlyosan szólva a középosztály, a magyarok nagy többségének felemeléséről.

A beszédről további részleteket olvashat percről percre közvetítésünkben.