Kiengedték az előzetesből Simon Gábort

Simon Gábor az MSZP volt képvioselője
Budapest, 2013. október 25. Simon Gábor, a Magyar Szocialista Párt képviselője felszólal a 2014. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. október 25-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Simon Gábort kiengedték az előzetes letartóztatásból, jelenleg házi őrizetben van.Rendőr nyitott ajtót a XII. kerületi házánál.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszék hétfőn megszüntette a csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Simon Gábor volt szocialista képviselő, az MSZP egykori alelnöke előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetét.

A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a volt politikus terhére rótt bűncselekmények megalapozott gyanúja fennáll, valamint azt, hogy továbbra is indokolt kényszerintézkedés alkalmazása. A törvényszék szerint azonban már nincs szükség az előzetes letartóztatásra, a házi őrizet kellően szolgálja a büntetőeljárás érdekét. A házi őrizet szabályainak megtartását mozgásérzékelővel ellenőrzik.

Simon Gábor Forrás: MTI/Kovács Attila

Simon Gáborról februárban derült ki, hogy több százmillió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozataiban. A gyanúsítottat március 10-én vették őrizetbe.

Tudósítónk hétfő délután kereste Simont a XVIII. kerületi házánál, de kiderült, hogy a ház hónapok óta üresen áll, Simon hozzátartozói elköltöztek. Ezután kerestük Simont a XII. kerületi háznánál is. Vele ugyan nem találkoztunk, de a csengetésre egy rendőr nyitott ajtót, aki ugyanakkor nem válaszolhatott a kérdéseinkre.