Vágólapra másolva!
Lemondott a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöki tisztéről L. Simon László, ez a poszt ugyanis összeférhetetlen az országgyűlési képviselőséggel. Ez a múlt héten történt, de L. Simon László hétfőn hozta nyilvánosságra. 
Vágólapra másolva!

L. Simon László közölte, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáráról szóló, most hatályba lépett törvény miatt kellett lemondania az NKA alelnökségéről május 6-án.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek elmondta, hogy az NKA alelnöki posztjára egyelőre senkit nem nevez ki, hanem elnökként ő irányítja a szervezet tevékenységét. L. Simon László a továbbiakban tanácsadói szerződéssel, díjazás nélkül segíti az elnök munkáját.

A miniszter elmondása szerint "van olyan elképzelés a kormányzatban", hogy alapvetően áttekintse a kultúrafinanszírozás formáit, struktúráit, ez pedig az NKA-t is érintheti.

L. Simon László 2011 októberétől volt az NKA elnöke, majd államtitkári kinevezése után, 2012 júliusától töltötte be az alelnöki pozíciót. L. Simon László az április 6-i országgyűlési választáson az Fidesz–KDNP közös listáján szerzett mandátumot.