Miközben az ukrán kormány azért küzd, hogy visszaszerezze az orosz befolyás alá került Kelet-Ukrajnát, Orbán Viktor bejelentette, hogy autonómiát szeretne Kárpátaljának – legalábbis a Bloomberg vagy a Gazeta Wyborcza szerint. A lengyel kormányfő is szerencsétlennek nevezte Orbán kijelentését, de Martonyi János szerint félreértették Orbán szavait.

„Az ukrán média azt feltételezi, hogy azzal, hogy Magyarország autonómiát követel Kárpátaljának, elfogadja a Vlagyimir Zsirinovszkij Ukrajna felosztásáról szóló orosz ajánlatát” – olvasható a második legolvasottabb lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza honlapján, amely hosszabb cikket közölt Orbán Viktor beiktatási beszédével kapcsolatban. Zsirinovszkij az orosz duma alelnöke, és márciusban arról beszélt, hogy Ukrajna szomszédjainak fel kellene osztania az országot.

A lap idézi Donald Tusk lengyel miniszterelnököt is, aki azt mondta, hogy szerencsétlennek nevezte Orbán Viktor kijelentését. „Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, mert csütörtökön találkozunk egymással [Orbánnal] Pozsonyban, a Visegrádi Négyek találkozóján, és ezt ott is meg fogom neki mondani. Talán ez a hangulatot is elrontja majd” – mondta Tusk. Megérti, hogy Orbán aggódik a Kárpátalján élő magyarokért, de szerinte az ilyen megnyilatkozások zavaróak, és figyelembe kell venni, hogy ilyen nyilatkozatokkal ne támogassák a szeparatista erőket.

Orbán Viktor első hivatalos útja az új ciklusban Varsóba vezetettForrás: AFP/Janek Skarzynski

Orbán Viktor a szombati parlamenti beszédében azt mondta, hogy „a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, megilletik a közösségi jogok, és megilleti az autonómia is. (…) Mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete, amelynek meg kell kapnia a kettős állampolgárságot, meg kell kapnia a közösségi jogok teljességét, és meg kell kapnia az önigazgatás lehetőségét is”.

Orbán kijelentése miatt nem Tuské az első kritika, a horvát Jutarnji list hétfői cikkében Putyinhoz hasonlította Orbánt. A lap szerint sokkoló volt a magyar miniszterelnök bejelentése, mely szerint támogatják a magyarok területei autonómiáját. Azt írták, ez a törekvés fogja meghatározni Orbán Viktor harmadik ciklusát, és feszültséget okozhat a szomszédos államokkal való viszonyban.

Hétfőn az amerikai Bloomberg is cikket írt arról, hogy miközben az ukrán kormányerők azért küzdenek, hogy az orosz szeparatistákat kiszorítsák az ország keleti feléből, Orbán bejelentette, hogy autonómiát szeretne a kárpátaljai magyaroknak. Az Index helyszíni riportja is arról számol be, hogy több ukrán is kiakadt Orbán kijelentésén, Kijev pedig magyarázatot kért a magyar nagykövettől.

Orbán autonómiával kapcsolatos szombati kijelentése a külügyi bizottság keddi ülésén is előkerült. Itt Gyöngyösi Márton a bizottság jobbikos alelnöke hozta elő a témát - azt tudakolva, „jól hallotta-e”, hogy Orbán autonómiát kért a kárpátaljaiaknak -, és Martonyi János külügyminiszter igyekezett megmagyarázni. Martonyi azt mondta, Orbán csak általában, területi jelző nélkül beszélt a határon túli autonómiáról, amikor Kárpátalja került szóba, akkor csak a kettős állampolgárságról, a közösségi jogok érvényesüléséről, és az önigazgatásról beszélt.