Beállhat Hunvald György mögé az MSZP

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester
Vágólapra másolva!
Nem kizárt, hogy az MSZP Budapest VII. kerületében Hunvald Györgyöt támogatja majd az októberi polgármester-választáson - tudta meg az Origo. A szocialisták budapesti vezetői már egyeztettek is erről a volt polgármesterrel, aki tavaly nem jogerősen másfél év börtönt kapott. Hunvald és az MSZP döntése ugyanakkor függ a Kúria júniusi jogerős ítéletétől is. Hunvald azt mondta az Origónak, "érdemben" addig nem is foglalkozik a kérdéssel.
Vágólapra másolva!

Lázasan keresi az MSZP Budapest VII. kerületében, hogy kivel nyerheti meg októberben az önkormányzati választásokat. Erzsébetvárosban 2010-ig baloldali fölény volt, addig szocialista színekben Hunvald György volt a polgármester. Ellene 2010-ben több büntetőeljárás is indult, egyebek mellett kerületi ingatlanok adásvételével kapcsolatosan, tavaly pedig másodfokon, nem jogerősen másfél éves börtönbüntetést kapott. A 2010 őszi választások óta fideszes polgármester és fideszes többség vezeti a városrészt.

Az Origo több fővárosi MSZP-s forrásból úgy értesült, hogy a párt budapesti vezetésében felmerült: októberben a szocialisták újra beállnak Hunvald György mögé. Az MSZP budapesti vezetői néhány hete informálisan már egyeztettek a volt polgármesterrel arról, hogy milyen módon működnének együtt, ha Hunvald úgy dönt, elindul a posztért.

Végső döntés nincs, mert az MSZP-sek és Hunvald is a Kúria június elejei döntésére várnak, amely harmadfokon, jogerősen határoz majd arról, hogy Hunvald milyen szerepet játszott az erzsébetvárosi ingatlanügyekben. Ekkora dől el, hogy a Kúria helyben hagyja-e a másodfokú ítéletet (ez másfél év börtön, de ennél többet ült már előzetesben a volt polgármester, így börtönbe biztosan nem kell majd vonulnia), súlyosbítja-e azt, esetleg teljesen felmenti Hunvaldot. Szintén ekkor derül ki, hogy eltiltják-e a közügyek gyakorlásától, amely eleve kizárhatja az októberi indulását.

Hunvald ellen nem érdemes indulni

"Nem döntöttünk Hunvald támogatásának ügyében, csak felkészülünk arra az eshetőségre is, hogy beszáll a küzdelembe" - mondta egy névtelenséget kérő budapesti MSZP-s az Origónak arról, miért egyeztettek Hunvalddal. Erzsébetvárosban győzelmi esélyei vannak a baloldalnak, az április 6-i választáson a DK-s Oláh Lajos egyéniben megnyerte a Terézvárossal összevont körzetet, és a VII. kerületben a baloldali összefogás listája több szavazatot kapott, mint a Fideszé. Igaz, csupán 131 szavazat az előny.

Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester Fotó: Hajdú D. András - Origo

Az MSZP-sek ezért úgy számolnak, hogy ha Hunvald akár függetlenként is elindul, teljesen ellehetetleníti a baloldali jelölt győzelmét. Többen beszéltek egy hónapokkal ezelőtti helyi kutatásról, amely szerint Hunvald a büntetőeljárás ellenére is népszerű (a pontos adatokat viszont senki nem árulta el). Ha Hunvald úgy dönt, hogy elindul újra a polgármesteri posztért, az MSZP hajlandó lehet úgy támogatni, hogy nem indít ellenjelöltet, "csak beáll mögé" - mondta egy budapesti MSZP-s.

Kerestük Hunvald Györgyöt, aki azt mondta az esetleges visszatéréséről, hogy a Kúria döntéséig ez nem aktuális kérdés, "nem is foglalkozom ezzel érdemben addig". Kispál Tibor, az MSZP erzsébetvárosi elnöke pedig azt mondta az Origónak, hogy jelenleg az EP-választásokra készülnek, május 25. után foglalkoznak a kérdéssel, "a politikai partnerekkel is csak ezután egyeztetünk".