Milliárdos csalással gyanúsítanak egy baranyai takarítócéget

Vágólapra másolva!
Munkaerő-kölcsönzéssel manipulálva milliárdos összeggel rövidíthette meg a költségvetést az a vagyonőri és takarítócégeket működtető baranyai társaság, amelynek tizenöt tagja ellen eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Vágólapra másolva!

A bűnszervezet befolyása alá tartozó 14 cég alvállalkozói szerződések alapján vállalt és végzett munkát 600 alkalmazottal, de a dolgozókat valójában fiktív munkaerő-közvetítésről szóló szerződésekkel, az érdekeltségi körükbe tartozó vállalatokon keresztül foglalkoztatták annak érdekében, hogy ne kelljen adókat és járulékokat fizetniük utánuk.

Az így szerzett haszonnak mintegy felét nettó munkabérként az alkalmazottak kapták meg, a másik felét a bűnszervezet tagjai, illetve az alvállalkozó cégek vezetői szétosztották egymás között.

Az elkövetőkre három megyében, negyven helyszínen egyszerre csaptak le a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói, pénzügyőrei, adórevizorai és informatikai szakemberei. A nyomozók az akció során mintegy 700 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, személyautókat és ingatlanokat, továbbá bankszámlákat zároltak.

Ha a bűnösségük bebizonyosodik, a büntetésük akár 20 évig terjedő szabadságvesztés is lehet, tekintettel arra, hogy tettüket bűnszervezetben követték el.