Elfogták a milliókkal elsétáló pénzszállítós férfit

Vágólapra másolva!
A pénzszállító hátára vette a táskát, majd elballagott a közeli üzletközpontba.
Vágólapra másolva!

Elfogták szerda hajnalban azt a 22 éves budapesti férfit, aki kedden egy pénzszállító alkalmazottjaként a cég táskájával ismeretlen helyre távozott – olvasható a rendőrség honlapján.

A reggeli közlemény szerint a férfit elfogása után kihallgatták, ellene sikkasztás megalapozott gyanúja miatt nyomoznak.

Az esetről a Blikk számolt be részletesen. Eszerint a pénzszállító a Józsefvárosban, egy K&H-fiókban magához vette a pénzt tartalmazó zsákot, majd kilépett a bankból, és átsétált a közelben lévő bevásárlóközpontba. A férfi a mosdóban átöltözött, majd eltűnt.

A pénzszállító autóban ülő társa 15-20 percig várakozott, majd bement a bankba. A biztonsági őrök azt mondták, hogy ott nem is járt a pénzszállító – írta a Blikk. Miután igazolta magát a tolvaj pénzszállító társa, a biztonsági őrökkel együtt megnézték a biztonsági kamerák felvételeit.

Ezen az látszott, ahogy a férfi kicsit erőlködve hátára veszi a láthatóan súlyos táskát, és komótosan beballag az üzletközpontba. Ezután értesítették a rendőrséget és a pénzszállító cég menedzsmentjét.