Lázár: Szenvedélyes vadász vagyok

Vágólapra másolva!
Lázár János az Origónak azt mondta, tisztában van azzal, hogy vadászszenvedélye ellenérzést vált ki az emberekből, de egyelőre nem tudott leszokni róla. Tucatnyi, főként külföldiekből álló csoporttal jár vadászni, költségeit maga állja. Rendszeresen jár koronglövészetre is.
Vágólapra másolva!

Lázár János szenvedélyes vadásznak tartja magát, viseli az ezzel járó következményeket. Erről a politikus beszélt az Origónak, miután az Átlászó.hu arról írt, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkár 75 ezer euró, azaz mintegy 23 millió forint értékben rendelt fácánvadászatot Csehországban.

A politikus azt mondta, tisztában van azzal, hogy a vadászat ellenérzést vált ki a magyar társadalomból, így ez politikai karrierjének is árthat. Többen ezért javasolták is neki, hogy hagyjon fel a szenvedélyével. „Én ebben nem látok szégyellnivalót” – fogalmazott. Hozzátette: viseli annak a következményeit, amit szenvedélye okoz. „Egyelőre nem tudok leszokni róla” – mondta.

Arról is beszélt, hogy a vadászatra soha nem áldozott közpénzt, ennek költségeit mindig saját maga állta. Lázár rendszerint tucatnyi, főként külföldiekből álló baráti társaságával jár vadászni Európa különböző részeibe. Közéleti személyiség, politikus nincs a baráti társaságban. A programot általában egy valaki szervezi a társaságból, a költségeket azonban közösen állják.

A vadászaton kívül Lázár koronglövészetre is rendszeresen jár. „Ez érdekel” – fogalmazott az Origónak.

Az Átlátszón megjelent cikkről azt mondta, figyelemre méltónak tartja, hogy ennyien követiek a magánlevelezését.

A lap a birtokukba jutott szerződésre hivatkozva azt írta, hogy Lázár magánszemélyként rendelte meg 2014. november 7-8-ra a vadászatot a Lesy ČR nevű cseh állami erdészeti vállalattól. A lelőtt fácánok darabjáért – áfával együtt – 30 eurót kell fizetnie a dokumentum szerint.