Sikerült dönteni, elmegy vitázni az MSZP

2014.05.21. 12:05

Az MSZP némi vacillálás után úgy döntött, elmegy a péntekre tervezett választási vitára.

Bár Szanyi Tibor az MSZP európai parlamenti (EP-) listavezetője kedden azt mondta a Népszavának, hogy a párt nem megy el a pénteki többpárti vitára, szerdán már azt jelentette be, hogy részt vesznek a rendezvényen.

Az MSZP egyszer már igent mondott Bajnai Gordonék felkérésére, és vállalta a vitát, akárcsak a Jobbik. A DK a Jobbik jelenléte miatt jelezte a távolmaradását, a Fidesz nem adott választ. Szanyi Tibor szerint egy választási időszakban a kormánypárt nem teheti meg, hogy nem megy el egy ilyen vitára. "Ez olyan, mint egy állásinterjú, aki nem megy el, az nem érdemli meg, hogy felvegyék."

Szanyi azt is bejelentette, hogy vitára hívja szombaton délutánra Pelczné Gáll Ildikót, a Fidesz EP-listavezetőjét.