Kizárták a perből Rezesováék szakértőjét

2014.05.22. 09:03

Megkezdődött Eva Rezesová perének másodfokú tárgyalása. A szlovák milliomost első fokon hat év fogházra ítélték, amiért 2012-ben négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott. Sírva kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól. A vád az egész per megismétlését kérte, Rezesová védője pedig azt mondta, a nő akár a balesetet megelőző három percben is ihatott, és épp emiatt nem feltétlenül volt még ittas a baleset idején. A bíró végül elutasította ezeket a beadványokat, továbbá kizáratta az eljárásból Melegh Gábort, azt a szakértőt, akinek személyét a sértettek hozzátartozói többször is kritizálták.

Csütörtök reggel, a Rezesová-ügy másodfokú tárgyalásának első napján is teljesen megtelt a tárgyalóterem. A szlovák milliomosnő egyszerű fekete felsőben érkezett. Nem volt biztos, hogy el tud jönni, a másodfokú tárgyalás első tárgyalási napját ugyanis azért kellett korábban elnapolni, mert Rezesovát kórházba szállították. "Vegyék tudomásul, hogy milliomosok is lehetnek betegek" – mondta akkor, május 5-én a bíró.

Eva Rezesová a másodfokú tárgyalásánFotó: Tuba Zoltán - Origo

A szlovák nő ellen továbbra is négy halálos áldozatot követelő ittas vezetés a vád, ugyanez volt az elsőfokú tárgyaláson is, amelynek végén 6 év fogházra ítélték, és 5 évre eltiltották a vezetéstől. Az ítélet kihirdetése után az ügyészség és Rezesová ügyvédje is fellebbezett.

Rezesovának görcsös rohamai voltak

A bíró az elnapolt tárgyalás óta történtek ismertetésével kezdte. Elmondta, hogy a Rezesová epilepsziás rohamairól szóló sajtóhírek miatt újra orvosszakértőket rendeltek ki a nő vizsgálatára. Ők megállapították, hogy a Rezesová védője által a bírósághoz benyújtott jelentésben foglaltakkal ellentétben a nőnek valószínűleg nem epilepsziás, hanem görcsös rohamai voltak. A másik, vírusfertőzés okozta betegségéből pedig felépült, így semmi akadálya nincs már annak, hogy megjelenjen a kiírt tárgyalási napokon. Az ügy újabb ismertetését sem a védelem, sem a vád nem kérte, és Rezesová sem akart újabb vallomást tenni.

Rezesová-per, a szlovák milliomos perének másodfokú tárgyalásaFotó: Tuba Zoltán - Origo

Ezután az ügyészség ismertette a fellebbezését. A vád álláspontja szerint az elsőfokú ítéletben voltak hibák, ezek közül a legfontosabb az volt, hogy az ügyészség indítványával szemben a bíróság nem zárta ki az eljárásból Melegh Gábor szakértőt, aki az első fok egyik bizonyításában elfogadta a védelem felkérését, a sértettek megkeresését viszont elutasította. Az ügyészség szerint ez felveti a gyanút, hogy a szakértő nem volt teljesen pártatlan. Ez a szakértő adta le az egyik szakvéleményt a balesetről is, ebben az ügyészség szerint Melegh nem állapított meg egyértelmű tényállást, csupán felvetette, hogy Rezesová részéről nem feltétlenül volt elkerülhető a baleset, ráadásul ez a szakvélemény az ügyészség szerint nincs is összhangban a másik kirendelt szakértő jelentésével.

Az ügyészség szerint ez bizonytalanná teszi az ítéletben leírt tényállást is, ezért hatályon kívül kell helyezni az ítéletet. A vád és a sértettek képviselői azt javasolták, hogy a bíróság rendelje el a teljes elsőfokú eljárás megismétlését.

Rezesová mégis ihatott

Rezesová védőjének nem volt gondja az első fokon megállapított tényállással, mert szerinte az alapján - de főleg Melegh Gábor szakvéleménye alapján - felmentő ítéletet is hozhat a bíróság. Az ügyvéd az elsőfokú szakértőkről elmondta: nagyon helyes, hogy a bíróság nem csak a vád, de a védelem indítványára is elfogad szakértői véleményeket, hiszen ezt követeli a fegyveregyenlőség.

A védő felidézte az elsőfokú eljárás hatos számú tanúját is, azt a kamionost, aki beazonosította Rezesová autóját a baleset előtti útszakaszon. A tanú vallomását az ügyvéd szerint igencsak szabadon kezelte az ügyészség, volt olyan vádpont, amelyikben nem egyezett a vallomása az ügyészség álláspontjával, itt rosszul emlékező tanúként könyvelték el, de volt olyan vádpont is, amit rá alapoztak.

Rezesová ittasságáról azt mondta, hogy első fokon a szakértő 75 kilós férfi átlagos határértékeivel számolt az alkoholszint kiszámításánál, nem pedig egy 40-50 kilós nőével. Hogy nehéz megállapítani ezeket az adatokat, az pedig nem a vádlott hibája, legkevésbé ő befolyásolhatta, mikor vesznek tőle mintákat – mondta.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A védő elmondta, hogy ha a bíróság megállapította azt az intervallumot, amikor Rezesová elfogyasztotta az 1 dl vodkát, neki kötelessége megvizsgálni, hogy van-e olyan része ennek az intervallumnak, amikor ugyan már megihatta az alkoholt, de a véralkoholszintje alapján még nem minősülne ittasnak, mert a vodka még nem szívódik fel. A szakértői vélemények szerint legfeljebb 3 perccel a baleset előtt igenis lehetett ilyen időszak. Az ügyvéd szerint ennek megállapítása mindenképp korrekt, így pedig az első fokon leírt tényállásban benne lehet ilyen módon a felmentés is, hiszen ha Rezesová ebben a három percben ivott, nem állt fenn az alkoholos befolyásoltság az elkövetéskor. Az ügyvéd szerint ennek lehetőségét mindenképp meg kell vizsgálnia a másodfokon eljáró bíróságnak. Rezesová autójának sebességéről pedig megállapította, hogy a hatályos jogszabályok szerint az nem minősül jelentős sebességtúllépésnek, csupán a legenyhébb, 30 ezer forintos bírsággal sújtható.

A szakértői vélemények ellentmondásosságának feloldásául Rezesová ügyvédje azt javasolta, hogy a bíróság rendeljen ki új szakértőket, és az általuk készített szakvéleményeket vessék össze a régiekkel. A védő kiállt Melegh Gábor mellett is. Azt mondta, az ügyészség azért támadja a szakértő személyét és nem a szakvéleményét, mert abban nem lenne kivetnivaló.

Rezesová bocsánatot kért

A védő perbeszéde után Rezesová szólalt fel. Magyarul beszélt, jelezte, hogy érti a magyar nyelvet, hiszen részben magyar származású, eddig azért kérte a tolmács segítségét, mert tartott attól, hogy nem érti jól a műszaki szakszavakat. Ezek után bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozótól. "Rettenetesen sajnálom" – mondta sírva, majd elfogulatlan ítélkezésre kérte a bíróságot. "Tudom, hogy nagyon nehéz az én ügyemben elfogulatlanul ítélni, a közvélemény már régen elítélt, de kérem a törvényszéket, hogy pártatlanul és elfogulatlanul ítélkezzen."

Rezesová beszéde után a bíróság másfél órára visszavonult tanácskozni, majd a szünet után a bíró elmondta, hogy az ittasságra vonatkozó bizonyítási indítvány elutasítása mellett döntöttek. A kifogásolt szakértőt, Melegh Gábort pedig kizárták az eljárásból, így nem kell figyelembe venni a későbbiekben az általa szolgáltatott – Rezesovára nézve részben kedvező – szakértői véleményt sem. A bíróság szerint nem várható Meleghtől elfogulatlan szakvélemény. "Nem elég pártatlannak lenni, annak is kell látszani" – mondta a bíró. Szerinte a szakértő ugyan lehetett pártatlan a szakvéleménye megalkotásakor, de azzal, hogy korábban elutasította a sértettek kérését, hogy segítsen nekik értelmezni az addigi szakértői véleményeket, már nem látszik pártatlannak, így pedig benntartása az eljárásban rombolná az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat.

A bíróság csak e tekintetben találta megalapozatlannak az elsőfokú ítéletet, így nem helyezte hatályon kívül. Úgy döntöttek, kirendelnek egy új, teljesen független szakértőt, akinek felteszik az eddig megválaszolatlanul maradt kérdéseket. Június 20-ig adnak határidőt a szakértőnek, ezután a szakvéleményt megküldik az eljárásban résztvevőknek, majd újabb tárgyalási napot tartanak július 7-én, 10-én és 14-én. Ekkor már minden bizonnyal megfelelően meg tudják majd állapítani a tényállást – mondták.