Nem sikerült ellopni az óvodások kirándulásra félretett pénzét

Vágólapra másolva!
Pedig feltúrták az ovit, de a gyerekek szerencsére el tudtak menni az állatkertbe.
Vágólapra másolva!

Betörtek egy óvodába Győrben, írta a Kemma.hu. A tettes az intézmény konyháján keresztül hatolt be, több ajtót felfeszített, kinyitotta a szerkrényeket, kihuzigálta az asztalfiókokat, és szétszórta, ami a keze ügyébe került. A lap szerint jelentős kárt okozott.

A nyomozók szerint egyértelmű, hogy az illető pénzt keresett, de nem járt sikerrel. Pedig az óvodában hetek óta gyűjtöttek, hogy a gyerekek el tudjanak menni kirándulni. Elővigyázatosságból, vagy más okból, de az összeget nem az óvoda területén tarották, ezért a betörés másnapján el tudtak menni kirándulni. Állatkertben és az Ugri-parkban érezték jól magukat a gyerekek.

A tettes több helyen ott hagyta a tisztán kivehető lábnyomát, a rendőrség szerint fiatalkorúról lehet szó.