Lanyha az érdeklődés az urnáknál

Vágólapra másolva!
Az EP-választáson 13 óráig a szavazásra jogosultaknak csak 15,9 százaléka jelent meg az urnáknál, keleten különösen alacsonyak a részvételi adatok.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint kora délután sem fordult meg a nap első felére jellemző trend, az EP-választáson résztvevők aránya továbbra is elmarad a 2009-es és a 2004-es időarányos számoktól. Míg 2004-ben délután 13 órakor már 19,9 százalékon állt a mutató, 2009-ben pedig 19,4 százalékot mértek, idén azonban csak a választók 15,9 százaléka adta le a voksát.

Ugyanúgy mint délelőtt, különösen az ország keleti megyéiben lanyha az érdeklődés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mindössze a jogosultak 12,28 százaléka adta le a szavazatát. Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar sem áll jól, a keleti országrészben egyedül Heves megyében magas a voksolók aránya, ott 13 órakor már 16,39 százalékot mutattak az adatok.

A fővárosban a szavazók 21,11 százaléka, azaz 285 ezer választópolgár adta le a szavazatát 13 óráig, a megyék közül a részvételi arány Pest megyében volt a legmagasabb, 16,56 százalékos.