Juncker fittyet hány Orbán kérésére

2014.05.26. 15:42

A Fidesz és az Európai Néppárt közötti problémának tekinti Jean-Claude Juncker, hogy Orbán Viktor nem támogatja, hogy ő legyen az Európai Bizottság elnöke.

A Euronews arról kérdezte Junckert, hogy mit szól ahhoz, hogy a magyar kormányfő nem támogatja, hogy ő legyen a bizottság elnöke, miután korábban a magyar kormány konfliktusba került a kormánya és pártja tagjaival.

"Ez a Fidesz és a Néppárt közötti probléma. Nem fogadom el, hogy az, hogy egy korábbi luxemburgi miniszter valamilyen módon vitába szállt a magyar kormánnyal, érvnek tűnhessen amellett, hogy egy másik luxemburgit ki lehessen zárni a bizottsági elnöki posztból. Ez nem igazán elegáns érv" - válaszolta Juncker a Euronews kérdésére.

2010-ben Juncker kormányának külügyminisztere, ám a koalíció kisebbik pártjához, a Luxemburgi Szocialista Munkáspárthoz tartozó Jean Asselborn a médiatörvény elfogadása után bírálta a jogszabályt, majd a Junckerrel egy párthoz tartozó, szintén néppárti Viviane Reding - a Juncker-kormány által az Európai Bizottságba delegált igazságügyi és alapjogi biztos - többször bírálta a magyar kormányt, mert véleménye szerint nem biztosította az igazságügy függetlenségét.

Jean-Claude Juncker az Európai Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére - szögezte le hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellár. A konzervatív CDU elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben (EP) egyetlen párt sem tudja csak a saját erejére támaszkodva meghatározni, hogy ki legyen a bizottság következő elnöke.

A kancellár a CDU elnökségének az EP-választások kimenetelét értékelő ülése után tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy az uniós intézmények átfogó tisztújítása során "személyi csomagot" kell kidolgozni, vagyis a tisztségek betöltéséről párhuzamosan kell tárgyalni, és egyszerre kell dönteni.