Varju László ül Molnár Csaba helyére

Vágólapra másolva!
Molnár Csaba helyét Varju László DK-s pártigazgató veszi a magyar Országgyűlésben. A Jobbik még gondolkodik, ki fog a parlamentbe menni Balczó Zoltán helyett.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba még a választás előtt közölte, hogy Molnár Brüsszelben akarja folytatni, és siker esetén lemond a magyar parlamenti mandátumáról. A helyét pedig Varju László DK-s pártigazgató veszi a magyar Országgyűlésben. Varju korábban is képviselő volt, 2002-ben jutott be a parlamentbe, és 2011-ben lépett ki az MSZP-ből, amikor megalapították a Demokratikus Koalíciót.

Varju a 39. volt a baloldali összefogás listáján, és ő volt Gyurcsány, Molnár és Vadai Ágnes után sorrendben a következő DK-s, aki szerepel a névsorban. A baloldal rossz szereplése miatt azonban április 6-án nem tudott mandátumot szerezni.

A Jobbik országgyűlési képviselője, Balczó Zoltán (aki a Jobbik listájának második helyéről jutott a magyar parlamentbe), szintén Brüsszelben folytatja. Még nem született arról döntés, hogy a magyar országgyűlésben ki fog a helyére ülni, de a megkérdezett jobbikosok szerint már folynak az egyeztetések: a szerdai elnökségi ülésen is ez lesz az egyik napirendi pont. Felmerült Zakó László és Bertha Szilvia neve. Ők a Jobbik országos listáján a 24. illetve 25. helyen szerepeltek, így az április 6-i választáson épphogy lecsúsztak a mandátumszerzésről.