Bajnai is megy a zártkörű elittalálkozóra

Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon is részt vesz a hétvégén a Dániába összehívott Bilderberg-találkozón – tudta meg az Origo. A zártkörű csoport legutóbb az után lett téma Magyarországon, hogy a Magyar Nemzet azt írta, hogy egy Magyarország elleni összeesküvésről is szó volt a tavalyi találkozón. 
Vágólapra másolva!

Nyilvánosságra hozták, kik vesznek részt a hétvégén Dániában tartandó Bilderberg-találkozón. A meghívottak között Viviane Reding európai bizottsági alelnök és Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár mellett Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Együtt–PM neve is szerepel (itt nézheti át a listát).

A Bilderberg-csoport egy jellemzően befolyásos emberekből (politikusokból, tudósokból, cégvezetőkből) álló zárt körű társaság, amelynek az első találkozóját 1954-ben tartották. A nevét arról a holland szállodáról kapta, ahol az első összejövetelt rendezték. Az összejövetelt sok titok övezi, mert a résztvevők listáját ugyan mindig nyilvánosságra hozzák, ám az ott elhangzottak teljesen titkosak, semmilyen közleményt nem adnak ki sem a témákról, sem a beszédekről, általában senki nem is nyilatkozik az ott történtekről.

A mostani ülést Henri de Castries, az AXA pénzügyi csoport elnök-vezérigazgatója vezeti, a meghívottak között olyan befolyásos emberek szerepelnek, mint a svéd külügyminiszter vagy a kanadai munkaügyi miniszter, a Saab és az Axel Springer vezetője, illetve Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter. (A magyarok közül korábban Martonyi János külügyminiszter és Surányi György volt jegybankelnök szerepelt a meghívottak között.)

A Bilderberg-csoport tavaly júniusban azért lett téma Magyarországon, mert a Magyar Nemzet azt írta, hogy az akkori találkozón Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke azt mondta, mindent megtesz, hogy gyengítse a jövő évi magyarországi választások eredményének legitimitását arra hivatkozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat. Viviane Reding tagadta a Magyar Nemzet állításait. "Azok az idézetek, amelyeket olvasok, hogy állítólag én mit mondtam a Bilderberg-konferencián, a leghalványabb kapcsolatban sem állnak a valósággal" – reagált akkor Reding.

Bajnai Gordon megerősítette az Origónak, hogy elmegy a Bilderberg-találkozóra.

– mondta az Együtt–PM vezetője, aki most először kapott meghívót. Bajnai csak annyit árult a találkozóról, hogy szerinte "nagyon komoly" témákról lesz szó.