Botka László Tóbiást Józsefet javasolja az MSZP elnökének

Vágólapra másolva!
Botka László elnökjelöltként nem indul az MSZP júliusi tisztújításán, viszont egy megerősített választmányi elnöki poszton szívesen látná magát. Helyette Tóbiás Józsefet tartja alkalmasnak az MSZP vezetésére.
Vágólapra másolva!

Botka László, az MSZP országos választási bizottságának (ovb) vezetője alkalmasabbnak tartja Tóbiás Józsefet arra, hogy a párt következő elnöke legyen. Botka László nem a pártelnöki, hanem egy megerősített választmányi elnöki posztot pályázna meg a szocialista párt júliusi tisztújításán. A politikussal készült interjú részletét hétfőn közölte a 168 óra című hetilap a honlapján.

Botka László eddig kitérő válaszokat adott arra a kérdésre, hogy vállalná-e a párt vezetését. Holott párton belül többen támogatnák, hogy vegye át a párt irányítását. Ő egyelőre ideiglenes vezetőként irányítja az júliusi tisztújításig az MSZP-t. Botka korábbi hatalmi játékairól itt olvashat bővebben.

Az MSZP-t az ovb elnökeként ideiglenesen vezető politikus úgy fogalmazott, ha "az MSZP úgy dönt - és most ez a többségi álláspont -, hogy először vissza kell térni a gyökerekhez, le kell bontani a lojalitásra épülő rendszert, nyitottá kell tenni a pártot, a legkisebb településeken is meg kell kezdeni a pártépítést, akkor erre a munkára Tóbiás József alkalmasabb nálam".

Botka László elmondta, ő soha nem épített pártot. "Szegedi erősségünk titka, hogy közös értékekről, álmokról, ideákról beszélünk. Én ebben vagyok jó" – mondta a hetilapnak.

Közölte, a pártelnök stabilizálja, építi a baloldalt, de más dolgozza ki azt, hogy a 2018 utáni, demokratikus Magyarország hogyan nézzen ki, milyen alapvető értékkel rendelkezzen. Szerinte a szocialistáknak a következő napokban abban kell megállapodniuk, hogy teremtenek-e egy megerősített, politikaformáló választmányi elnöki pozíciót. Kitért arra is, olvasott cikkeket arról, hogy az MSZP liberális és baloldali része csapott össze, de ő nem lát ilyen törésvonalat.

Botka László szerint a baloldali ellenzéki pártok szoros egységét legkésőbb a ciklus közepéig ki kell alakítani. Szerinte "tudomásul kell venni, hogy Gyurcsány, Bajnai és az MSZP egyetlen táborba tartozik. Mindig is így volt".