Miniszterelnökség: Nincs is lista

2014.06.02. 17:49

A múlt hét végén két lista is nyilvánosságra került a norvég pénzekről. Az egyik a támogatott, és a kormány által kifogásolt szervezetekről, a második a kormány szerint politikailag befolyásolt személyekről szólt. A Miniszterelnökség szerint az állam nem listázza a norvég pénzek érdekeltjeit.

Az államigazgatás semmilyen listát nem készít azokról a szervezetekről, amelyek a norvég alapokból támogatást kapnak, sem pedig azokról az emberekről, akik ebben a folyamatban részt vettek - közölte a Miniszterelnökség.

Tények azonban vannak - írta a Miniszterelnökség, amely szerint ezekre a tényekre alapozva kérte a norvég kormánytól Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, hogy "a jövőben ne egy politikailag elkötelezett szervezet, hanem egy közszolgálati intézmény lássa el a norvég civil források elosztásával kapcsolatos teendőket".

A 444.hu május 30-án hozta nyilvánosságra azt a listát, amelyet a Miniszterelnökségtől kértek el, és amely felsorolja azokat a szervezeteket, amelyeket a kormány problémásnak tart. Szombaton pedig azt a listát is, amely személyeket sorol fel, akik a kormány szerint problémásak. Erre mondja most azt a Miniszterelnökség, hogy nem listázták a norvég alapokból részesülőket. Az Index szerint az NFÜ-től vagy az Emberi Erőforrások Minisztériumából szivároghatott ki a névsor.

Azt írták, a vitában sokáig az volt az "úgynevezett civilek", az ellenzék és a média egy részének álláspontja, hogy nem felel meg a valóságnak a politikai elkötelezettség, és több esetben merült fel a kérdés, mire alapozza a kijelentéseit Lázár János államtitkár és Csepreghy Nándor helyettes államtitkár?

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkársága a magyar és a nemzetközi média megkeresésére összeállított egy választ, amely jelentős részben a médiában is megjelent információkon, kisebb részben pedig a különböző kormányzati szervezeteknél fellelhető, nem titkos adatokon alapult.

"Az érintettek reakciójából is látszik, hogy a tények ismeretében megbukott érvelésük, amely szerint független szervezetként, a pártpolitikától távol működnek, így új frontot nyitnak azzal, hogy politikai szimpátia alapján történő listázással vádolják a kormányzatot" - írják.

"A leghatározottabban visszautasítjuk a vádakat, mivel a kormányzat semmilyen listát nem készít, így az nem is tartalmazhat sem ellenzéki, sem pedig kormányzati kötődésű embereket" - hangsúlyozza a közlemény.

A hétvégi sajtóhírek arra engednek következtetni, hogy a civil pénzeket kezelő szervezetek pontosan tudják egy-egy értékelőről, hogy az mely párthoz kötődik. Jogosnak tűnik ezután a kérdés: "a civil szervezetek feketelistázzák a konzervatív kötődésű, a Fidesszel korábban kapcsolatban állt embereket"?

Mindeközben az ellenzék hisztériát kelt, az érintett civil szervezetek pedig - amelyek általában nem ilyen megértőek a transzparencia hiányával szemben - azt magyarázzák, hogy miért fontos titokban tartani azok nevét, akik a norvég alapok forrásainak elosztásáról döntenek. Meglátásunk szerint a magyar társadalom közös érdeke a civil szektor teljeskörű átláthatósága - olvasható a közleményben.

Norvégia budapesti nagykövetségének honlapján május elején közzétett tájékoztatás szerint Norvégia, Liechtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött. Kifogásolták, hogy 2014. január elsejével a magyar kormány az alapok forrásainak és programjainak lebonyolításával, a monitorozással kapcsolatos teendőket az állami tulajdonban lévő, de attól szervezetileg független Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.-hez helyezte át, amit a megkötött egyezmények megszegésének neveztek.

Csepreghy Nándor akkor azt mondta az MTI-nek, hogy a magyar fél azt kéri, a felfüggesztést a döntéshozó terjessze ki arra a három alapra is, amelyek civil szervezeteknek szánt pénzeket folyósítanak. Jelenleg ez a forrás Magyarországra az Ökotárs Alapítványon keresztül érkezik, amely a felszínen ugyan civilnek tűnik, de látszik, hogy az alapítvány az LMP szatellit szervezete, vagyis politikai szervezet és nem civil - mondta akkor. A magyar fél azt kéri, tárgyalják újra a Norvég Alap teljes programstruktúráját.

Csepreghy Nándor május 21-én bejelentette, hogy a Miniszterelnökség felkéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára, hogy tisztázzák, az elmúlt hetekben felmerült magyar kormányzati gyanú megáll-e, miszerint a Norvég Alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket, vagy hozzájuk szorosan kötődő civil szervezeteket támogattak. Hozzátette, ha a magyar kormány gyanúja igazolódik, akkor az megadja annak a jogalapját, hogy az egész rendszert újratárgyalják a donor országok és Magyarország között.

Az Ökotárs Alapítvány szerint ugyanakkor az EGT/Norvég Alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) igazgatója arról tájékoztatta Lázár Jánost, hogy a magyar kormány szerveinek nincs ellenőrzési joga a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) felett.