Egy alapító is elhagyja az Origót

György Péter, origo
Vágólapra másolva!
György Péter szerint nem lesz többet valódi újság az Origo.
Vágólapra másolva!
György Péter Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Hamarosan hivatalosan is bejelenti György Péter esztéta, hogy otthagyja az Origót – írja a 444.hu. A lap szerint György Pétert annak a módja háborította fel, ahogy leváltották Sáling Gergő főszerkesztőt. Szerinte ezek után az Origo nem lesz többet valódi újság.

György Péter volt az, aki előkészítette az Origo 1998-as indulását. Az első szerkesztőség vezetőit is ő hívta a Matávhoz, és azóta is részt vett a lap kiadójának döntéseiben.

Sáling Gergőt, az Origo főszerkesztőjét kedden váltották le posztjáról, helyét Pálmai L. Ákos vette át. Az Origo Zrt. tagadja, hogy a vezetőváltás hátterében politikai befolyás lenne, amit számos híradás feltételez. A lépés miatt kedden este több mint ezer ember vonult az Origo Dob utcai szerkesztőségétől a Kossuth térre, többek között a sajtószabadságért tiltakozva.