A MÁV visszaveszi a büfékocsikat

Vágólapra másolva!
Egyelőre még csak a nemzetközi és egyes balatoni járatokon.
Vágólapra másolva!

A MÁV-Start Zrt. ismét a saját kezébe vette a fedélzeti utasellátó szolgáltatást, ezzel több mint száz új munkahelyet teremt - közölte a vállalat.

A vasúttársaság június 1-jétől maga üzemelteti a nemzetközi járatain az étkezőkocsikat, július 1-jétől pedig kísérleti jelleggel már egyes balatoni vonatokon is újraindítják a szolgáltatást. A MÁV maga végzi az étkezőkocsik karbantartását, valamint a beszerzési, raktározási, logisztikai tevékenységet is - derül ki a közleményből.

A társaság közölte, hogy 22 millió forint értékben felújították fel az étkezőkocsik felszerelését, további 27 millió forintot fordítottak az ÁNTSZ előírásainak megfelelő raktárak kialakítására.

A vasúttársaság ismertette: a belföldi szakaszokon is igénybe vehető szolgáltatást az elmúlt években külső vállalkozó végezte. A szerződés lejártával döntött úgy a vállalat, hogy saját üzemeltetésébe veszi az étkezőkocsikat, megújítja a ételkínálatot, kedvezőbb árakat kínál. Reményeik szerint a jövőre nyereséges lehet az új szolgáltatás.