A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt 883,6 millió forintot költött az országgyűlési képviselők áprilisi választására, ebből 286,6 millió forint származott hitelből és adományokból - derül ki a Hivatalos Értesítő május végi számából.

A Fidesz és a KDNP a parlamenti választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegéről, forrásáról és felhasználásáról szóló beszámolójában az olvasható: a jelölőszervezetek 199 jelöltet állítottak, ebből 106 jelölt egyénileg számolt el a részükre külön kiutalt fejenként egymillió forintos támogatással.

A beszámoló szerint az országgyűlési képviselők választására a két párt együttesen 883,6 millió forintot fordított, ebből 597 millió forint volt az állami támogatás. A pártok emellett 86,6 millió forint választási célra kapott adományt és 200 millió forint hitelt használtak fel a kampányban.

A pénzből összesen több mint 832 millió forintot fordítottak anyagjellegű ráfordításra, 51,2 millió forintot pedig személyi jellegű ráfordításokra.

A 2014-es választáson indult minden jelöltnek és jelölőszervezetnek legkésőbb június 5-ig kellett a közlönyben nyilvánosságra hoznia a választásra fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegét, forrását és felhasználásának módját.

A civil szervezetek által működtetett Képmutatás.hu becslése szerint viszont a kormánypárt jóval többet költött az előírt összegnél. Eszerint a Fidesz 2 milliárd 780 forintot, a kormány 560 milliót, a kormányt támogató CÖF pedig 592 milliót költött.

Pénteken tette közzé beszámolóját a Gyurcsány Ferenc vezette DK is. Eszerint a Demokratikus Koalíció 92,46 millió forintot költött az országgyűlési képviselők áprilisi választására, az összes pénz állami forrásból származott. Vagyis a DK kampánykiadásaiban nem voltak magánpénzek, adományok.

A Képmutatás.hu a DK költésiről nem közölt adatokat, a DK ugyanis az MSZP-vel és az Együtt-PM-mel közösen indult. Az ellenzéki szövetség - becsléseik szerint - összesen másfél milliárd forintot költött.