A Lokomotív Rádió lekapcsolása után a Klubrádiót csak a fővárosban vagy az interneten lehet hallgatni.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken lekapcsoltatta a Klubrádió hálózatos partnere, a Lokomotív Rádió kft. adását. Ezzel a lépéssel a Klubrádió elvesztette utolsó vidéki frekvenciáját is. A csatorna közleménye szerint lett volna törvényes megoldás a sugárzás folytatására, és az NMHH Médiatanácsát a sajtószabadság súlyos megsértésével vádolja.  A rádiócsatorna szerint a hatóság indokolatlanul fosztott meg a rádióhallgatás lehetőségétől több ezer debreceni hallgatót.

A hatóság tájékoztatása szerint a médiatanács díjfizetés elmulasztása miatt mondta fel a rádiót működtető cég szerződését. A Médiatanács a Lokomotív Rádió Kft. 93,5 MHz frekvenciára vonatkozó hatósági szerződését díjfizetési kötelezettség súlyos megsértése miatt mondta fel. A rádió ezt követően jogorvoslati kérelmet nyújtott be, de az elsőfokú ítélet megállapította, hogy a médiatanács jogszerűen járt el, majd a másodfokú bíróság helybenhagyta az ítéletet. A rádió felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, a Kúria pedig május 7-én hatályában fenntartotta az elsőfokú ítéletet.

Az NMHH megállapította, hogy a rádiónak 2012. szeptember 16-án lejárt a rádióengedély érvényességi ideje, így a rádió a frekvenciát jogszerűtlenül és egyedi engedély nélkül használta. Az NMHH június 4-i levelében felszólította a rádiót, hogy a jogellenes tevékenységet fejezze be, vagy a rádiófrekvencia jogszerűtlen használata miatt a műsorszóráshoz használt adóberendezést a hivatal hatósági intézkedés keretében le fogja pecsételni - ezt a hatóság pénteken meg is tette.