Megalakult az új Orbán-kormány

Navracsics Tibor, Trócsányi László és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a miniszteri kinevezések alkalmából tartott ünnepségen Budapesten, a Sándor-palotában 2014. június 6-án
Budapest, 2014. június 6. Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter (j3), Trócsányi László igazságügyi miniszter (j2) és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) a miniszteri kinevezések alkalmából tartott ünnepségen Budapesten, a Sándor-palotában 2014. június 6-án. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Áder János szűk körben kinevezte a minisztereket a Sándor-palotában, délelőtt 11-kor a parlamentben tesznek esküt. Orbán Viktor is beszélni fog.
Vágólapra másolva!

Ma alakul meg az új Orbán-kormány. A minisztereket Áder János köztársasági elnök nevezte ki reggel a Sándor-palotában. Ahogy tegnap megírtuk, az eseményről csak a közmédia tudósíthat a helyszínről. A Sándor-palotában tartott rövid rendezvényen beszédek nem hangzottak el, a családtagok és munkatársak vettek részt. Az új kormányt rövid műsorral köszöntötték, majd az elnöki hivatal koccintásra invitálta a jelenlévőket.

Az Országgyűlésben délelőtt 11-kor kezdődő, egyórásra tervezett plenáris ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, majd esküt tesznek harmadik kormánya tagjai.

Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kinevezések előtt a Sándor-palotában Forrás: MTI/Kovács Attila

A kabinetben Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Lázár János pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter lesz.

Az alaptörvény értelmében a minisztereket a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A kormány a tárcavezetők kinevezésével alakul meg.

Forrás: MTI/Kovács Attila