56-os mártírok hozzátartozói tiltakoznak a Scorpions-koncert ellen

Vágólapra másolva!
Nem akarnak táncmulatságot a Hősök terén, csendben emlékeznének Nagy Imréékre.
Vágólapra másolva!

Ötvenhatos mártírok több hozzátartozója tiltakozik az 1956-os mártírok emléknapján a Hősök terén hétfő este megrendezendő Omega- és Scorpions-koncert ellen. Erről Jánosi Katalin, Nagy Imre miniszterelnök unokája tájékoztatta az MTI-t.

A közleményben – amelyet Jánosi Katalin mellett Maléter Pálné, Maléter Pál özvegye és Szilágyi Júlia, Szilágyi József leánya is aláírt – úgy fogalmaznak "tiltakozunk a durva, kegyeletsértő kormányzati rendezvény" ellen. Kifejtették: ahogy október 6., úgy június 16. is nemzeti gyásznap. Az aradi vértanúk emléknapját sem keresztelik át a béke napjára, a Batthyány-emlékmécsesnél sem rendeznek az egykori miniszterelnök halála alkalmából táncmulatságot "vagy Aradon, az emlékműnél Madonna-koncertet október 6-án" – tették hozzá.

"Június 16. Nagy Imre és mártírtársai kíméletlen meggyilkolásának, a hazáért hozott áldozatának, vértanúhalálának emléknapja, mely semmiképp sem lehet a 'szabadság napja' és a gyásznapon semmiképp sem táncolhatnak-vigadhatnak katartikus gyászszertartásuk helyszínén!" – hangsúlyozták. A közlemény szerint "embertelen és sértő" (ahogy egy kormányzati alkalmazott említette:) "örömünnepet" rendezni a gyászszertartás helyszínén. "Ez történelmünk fontos eseményeinek hazug átírására tett gyalázatos kormányzati kísérlet, mely újabb bizonyítéka a regnáló hatalom otromba érzéketlenségének" – fogalmaztak.

Az aláírók "minden jóérzésű magyar hazafit" és az említett zenekarokat arra kérik: ne sértsék meg Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Szilágyi József, Losonczy Géza, és az összes 1956-os mártír emlékezetét. "Hajtsunk fejet, emlékezzünk csendben, méltó módon hőseinkre, vértanúinkra!" – olvasható a közleményben.

Egész napos állami rendezvények

A Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából rendezett emléknap állami rendezvényeinek kezdeteként hétfő reggel katonai tiszteletadással tartottak koszorúzási ünnepséget az egykori miniszterelnök szobránál Budapesten, a Vértanúk terén.

Az állami rendezvényeken a rendszerváltás egyik legfontosabb állomására emlékeznek, arra, hogy az áldozatokat 1989. június 16-án mártíroknak kijáró, méltó tiszteletadás mellett ravatalozták fel a Hősök terén, majd temették újra a rákoskeresztúri Új köztemetőben.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben, a felújított nemzeti emlékhelyen 11 órakor kezdődött megemlékezés. Huszonöt évvel ezelőtt a közös reményről szólt 1989. június 16., ez a remény "a kommunista blokk börtönébe kényszerített" népeknek a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét jelentette – mondta Áder János köztársasági elnök. Ez a nap a magyaroknak az 1848-as demokratikus hagyományok folytatását és a nyugatos polgárosodás reményét, európaiságuk és függetlenségük visszanyerésének reményét is hordozta. A nemzet 1989. júniusi közös gyásza a szabadságunkért, függetlenségünkért, európaiságunkért és jövőnkért vállalt erőfeszítéseink kiindulópontjává vált – hangoztatta Áder János. Az eseményen részt vett Németország államfője, valamint a visegrádi országok képviseletében a cseh, a lengyel és a szlovák elnök is.

Az emléknap kiemelt kísérőprogramjaként és a Közös siker elnevezésű, a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából meghirdetett eseménysorozathoz kapcsolódóan kora este a Hősök terén ingyenes Szabadságkoncerten lép fel az Omega és a német Scorpions együttes.

Tóbiás József, az MSZP-frakció megbízott vezetője a Vértanúk terén azt mondta, egy szabad, demokratikus, biztonságos Magyarország megteremtése volt az 1956-os forradalom és szabadságharc célja. Az ellenzéki képviselő szerint 2014-ben fel kell tenni azt a kérdést, hogy miként teljesült 1956 szellemisége és 1989 rendszerváltása. Beszélhetünk-e jogállamról, demokráciáról, szociális biztonságról? Beszélhetünk-e létbiztonságról, amelynek megteremtéséért 1956 hősei mártírhalált haltak? – sorolta kérdéseit.

Együtt–PM: Orbán egy tál lencséért eladta az országot

Az Együtt–PM szerint Orbán Viktor miniszterelnök ugyanazokat hívta vissza, akiknek az elűzéséért Nagy Imre és mártírtársai meghaltak. A pártszövetség hétfőn az egykori, mártírhalált halt miniszterelnök újratemetésének huszonötödik évfordulóján közleményt juttatott le az MTI-hez, amelyben azt írta: "Nagy Imre azért halt meg, mert hazánk függetlenségéért harcolt, az orosz elnyomással szemben. Saját árnyékán átlépve képviselte a magyar érdeket, mindhalálig" – fogalmaztak a kommünikében.

"Nagy Imre forogna a sírjában, ha látná, mit tesz Orbán Viktor: egy tál lencséért eladta Magyarország függetlenségét az oroszoknak a Paks2 beruházással, a hozzá kapcsolódó orosz államkölcsönnel pedig minden idők legnagyobb államadósságát állította elő" – írták.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint negyed évszázada Nagy Imre újratemetése egy olyan szimbolikus esemény volt, amely rövid idő alatt elsöpört egy 40 éven át tartó önkényuralmi rendszert. Mint írták, az 56-os forradalom és szabadságharc eszméihez való visszatérés, az elkövetett hibákkal való szembenézés vezetett el ahhoz, hogy az itt állomásozó szovjet hadsereg elhagyta Magyarországot, és lehetővé vált a szabad, többpárti választások kiírása, a demokrácia megalapozása.

Az emlékezés a hősök előtti főhajtáson túl ma is azt az üzenetet hordozza, hogy szabadságunk, függetlenségünk, nemzetünk egységének megőrzése legfontosabb kincsünk, amit őriznünk kell – zárul a KDNP közleménye.