Ez lesz a Józsefvárosi piac helyén

A VIII. kerületi önkormányzat által 2013. június 20-án közreadott képen a józsefvárosi piac helyén megvalósuló, több mint négymilliárd forint értékű fejlesztés látványterve
Budapest, 2013. június 20. A VIII. kerületi önkormányzat által 2013. június 20-án közreadott képen a józsefvárosi piac helyén megvalósuló, több mint négymilliárd forint értékű fejlesztés látványterve. MTI Fotó: Anterra Építőipari Zrt.
Vágólapra másolva!
Sportközpont, szabadidőpark, rendezvényterem, mélygarázs. Ezek voltak a tavalyi tervek a józsefvárosi piac területének hasznosítására. Az önkormányzat kitart az tavaly kilencmilliárdosra becsült fejlesztés mellett, de azt még nem tudni, mikor kezdhetnek neki.
Vágólapra másolva!

Hétfőn átvette a tulajdonos MÁV a Józsefvárosi piac területét az azt üzemeltető Komondor Kft.-től, miután tavaly – majdnem pontosan egy évvel ezelőtt – a vasúttársaság felmondta a bérleti szerződést. A MÁV közleményt is kiadott a lépésről, ebben azt írták, a bérlő „rengeteg bódét, konténert, többtonnányi törmeléket, szemetet és felfordulást hagyott maga után. Emiatt több napig is tarthat a végrehajtói eljárás és leltározás.” A MÁV-nak legalább 30 napig kell őriznie a 40 ezer négyzetméteres területet, és megvizsgálják a birtokába került ingóságok – 30 nap eltelte utáni – értékesítésének lehetőségét is.

Mi jön a bódék helyett?

A Négy Tigris Piac területére vonatkozó terveket a tavalyi szerződésbontást követően ismertette Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester. Egy négymilliárd forintba kerülő sportközpont és szabadidőpark kialakítását célzó fejlesztésről, illetve egy ötmilliárd forintra becsült rendezvénycsarnok és mélygarázs építéséről beszélt.

A tavaly kiadott látványterv. Ezen még nem jelölik az egykori Józsefvárosi pályaudvar épületébe tervezett Sorsok Házát Forrás: MTI/Anterra Építőipari Zrt.

A sportfunkciók a pályaudvar Fiumei úti, nyugati szélétől a Posta telkének végéig tartó területen kapnának helyet. Itt 12 ezer négyzetméteren alakítanának ki sportpályákat, de lenne téli sátorral fedett füves focipálya, két streetballpálya, négy teniszpálya, homokos strandröplabdapálya, atlétikai és erdei futópálya, mászófal és kültéri fitneszgépek.

A tervek között szerepelt még három sportpálya, uszoda, fallabdapályák, tánctermek, konditerem és küzdősportterem is, összesen 4200 négyzetméteren, valamint sportszerüzleteknek, szépségipari szolgáltatásoknak, vendéglátásnak helyet adó épület is. Az Orczy térhez közeli főépületbe hostelt és éttermet terveztek, bowlingpályával, csocsóasztalokkal, billiárddal.

Külön beruházásként került szóba egy rendezvénycsarnok építése is, legalább háromszintes mélygarázzsal.

Hétfői megkeresésünkre a kerületi önkormányzatnál közölték, a tervek nem változtak, továbbra is szándékukban áll a fejlesztés. Csak azt nem tudni még, hogy pontosan mikor kezdődhet el. Tavaly az MTI akkori tudósításából az derült ki, hogy úgy kalkuláltak, leghamarabb 2014 júniusáig készülhetnének el az építési engedélyezési tervek, és 2015 októberére a beruházás. Akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy a szerződés felbontásától számított 150 napos türelmi idő lejárta után bő fél évbe telik, mire a MÁV-nak sikerül visszaszereznie a területet a bérlőtől.