Újra Hunvald vezeti a VII. kerületi MSZP-t

Vágólapra másolva!
A Hvg.hu szerint nagy többséggel választották elnökké a helyi szocialisták.
Vágólapra másolva!

Újra aktív az MSZP-ben Hunvald György, a politikust a VII. kerületi szocialisták fölényes többséggel elnökükké is választották, írja két MSZP-s forrásra hivatkozva a Hvg.hu.

A lap idézi az egyiküket, aki azt mondta Hunvaldról: „akármit is gondolunk a tevékenységéről, a helyi szervezetben rendkívül népszerű, ahogy a kerületi lakosok egy jelentős része is kedveli”. A lap emlékeztet arra is, hogy a volt polgármester egy A5-ös méretű naptárat dobatott be minden postaládába, alján az arcképével és ezzel a szöveggel: "Erzsébetvárosi lakóként és lokálpatriótaként mindig fontos volt számomra ez a kerület és az itt élő emberek sorsa".

Hunvald György 2010-ig vezette a kerületet, akkor több büntetőeljárás is indult ellene, egyebek mellett kerületi ingatlanok adásvételével kapcsolatosan, tavaly pedig másodfokon, nem jogerősen másfél éves börtönbüntetést kapott. Az ügyében a Kúria a nyáron dönthet majd jogerősen. Ahogy arról az Origo beszámolt, a politikus neve májusban polgármester-jelöltként is felmerült.