Szepessy Zsolték egy mondattal letudták a választási beszámolót

2014.06.20. 13:43

A pénteken kiadott Hivatalos Értesítőben közzétette beszámolóját az országgyűlési választásokon induló Összefogás Párt. Ez nem korábban baloldali Összefogásként ismertté vált MSZP-Együtt-DK szövetség, hanem a Szepessy Zsolt által alapított kispárt.

Az új választási szabályok alapján a párt nem csekély állami támogatásban részesült, egész pontosan 298 millió forintot kaptak kampánytámogatásra. Ennek a támogatásnak viszont feltétele a pénzügyi beszámoló elkészítése. Az Összefogás Párt ennek a feltételnek a következő mondattal tett eleget:

„Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvényben foglaltaknak az alábbiak alapján teszünk eleget:A 298 500 000 forint a 2014-es parlamenti választásokra és annak kampányára került felhasználásra az idevonatkozó törvények szerint.”

 A többi kispárt az Összefogásnál valamivel komolyabban vette a beszámoló elkészítését. A Transparency International ezek a beszámolókat átnézve a következő következtetésre jutott. Az állam közel 6 milliárd forintot költött 18 pártlista támogatására, ebből közel négymilliárd forint a kispártoknak jutott. A kispártok felélték az állami kampánytámogatást, 40 milliós tételben gyártottak reklámokat, közel 90 millióért propagandaanyagokat, a Haza Nem Eladó Mozgalom pedig egy léghajót is vásárolt 28 millióért. A Transparency szerint Seres Mária Szövetségesei 356 milliós állami kampánytámogatásból 356 millió forintot „anyagi jellegű ráfordítások” címszó alatt vallottak be.